NB I: Novothny Soma aláírt a Vasashoz – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.15. 14:00
null
A Vasas bejelentette Novothny érkezését (Fotó: Vasas FC)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése: Novothny Soma a Vasas FC-ben folytatja a pályafutását – számolt be róla a fővárosi klub a hivatalos honlapján.

 

Novothny az előző idényt még a német élvonalba tavaly feljutó Bochumban kezdte, a Bundesligában hat meccsen egy gólt szerzett, majd télen a ciprusi Anorthosziszba szerződött, melynél 16 bajnoki mérkőzésen kétszer talált a kapuba. A csatár Magyarországon legutóbb, 2020-ban az Újpestben játszott, de korábban megfordult Diósgyőrben is.

A 28. életévét csütörtökön betöltő csatár 2025-ig szóló megállapodást kötött az angyalföldiekkel.

„Nagyon örülök, hogy a Vasashoz tudtam szerződni – idézi a vasasfc.hu Novothny Somát. A döntésemben fontos szerepet játszott, hogy Nagy Miklós sportigazgató személyesen keresett meg és vázolta fel nekem a terveit, ebből is azt éreztem, hogy nagy szerepet szán nekem. Tudom, hogy magasak a klub elvárásai felém, de szeretnék azoknak megfelelni. Van bennem egy óriási bizonyítási vágy, hogy megmutathassam, sokkal több van bennem. Szeretnék főszerepet vállalni a Vasas jó szereplésében, rengeteg góllal és jó játékkal hozzátenni a csapat teljesítményéhez.”

„Az élvonalbeli szereplés jegyében történő erősítések kapcsán a tervezett igazolásoknál az adott posztokra sorrendet állítottunk fel. Úgy ítéltük meg, hogy a támadósorban erősíteni szeretnénk egy kipróbáltan gólerős, vérbeli befejező csatárra
l – így Nagy Miklós sportigazgató. – Az ismert elveink szerint természetesen csak magyar játékos jöhetett szóba, továbbá az is fontos, saját magunk számára szabott kritérium volt, hogy amennyiben lehet, ingyen igazolható labdarúgó legyen, akit szerződtetünk. Ezen paraméterekkel felmérve a piacot, Soma volt számunkra az első számú opció, és örömömre szolgál, hogy sikerült megszereznünk. Személyében olyan játékos érkezik, aki a múltban többször is bizonyította gólképességét, emellett a mentalitására is nyugodtan alapozhatunk, amikor egy egységes, harcos, magyar játékosokból álló csapatban gondolkodunk. Olyan csatárt sikerült megszereznünk, akinek még komoly ambíciói vannak, holnap tölti csak be huszonnyolcadik életévét, azaz ereje teljében van. Úgy gondolom, és ebben a személyes beszélgetések is megerősítettek, hogy Soma motivált, ambiciózus labdarúgó, aki előtt még van bőven perspektíva, ugyanakkor már rendelkezik megfelelő tapasztalattal is ahhoz, hogy sokat segíthessen az élvonalba visszatérő csapatunknak a ránk váró, kőkemény szezonban.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: Géresi Krisztián
(Mol Fehérvár FC), Novothny Soma (Anorthoszisz – Ciprus), Zimonyi Dávid (Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Bánfalvi Dániel (Komárom VSE), Kleisz Márk (III. Kerületi TVE), Kovács Milán (Szeged-Csanád GA),Murka Benedek(FC Ajka), Rétyi Róbert (Szentlőrinc), Vernes Richárd (ETO FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók:

Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Iyinbor Patrick(Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Birtalan Botond
(III. Kerületi TVE – kölcsön után lejár a szerződése), Balajti Ádám, Bobál Gergely, Kleisz Márk, Szatmári Lóránd, Vernes Richárd, Viczián Ádám (Diósgyőri VTK – lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik