Mol Fehérvár: hosszabbítottak a portugál középpályással

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 16:45
null
A Mol Fehérvár szerződést hosszabbított a sokáig sérüléssel bajlódó Rúben Pintóval (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Rúben Pinto két évvel meghosszabbította szerződését, amely június 30-án járt volna le.

 

A 30 éves Rúben Pinto 2020 szeptemberében érkezett a Mol Fehérvárhoz, amelynek színeiben 27 bajnokin és nyolc kupamérkőzésen lépett pályára, ezeken három gólpasszt adott.

2021 júniusában, a székesfehérváriak nyári edzőtáborában súlyos sérülést szenvedett, amelynek következtében csak az idény második felében térhetett vissza a pályára. Az idény végére az együttes alapemberévé vált, és három alkalommal is bekerült az InStat-értékelések alapján összeállított forduló válogatottjába.

„Nagyon boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbítottunk és a Vidiben folytathatom pályafutásomat. Az elmúlt idény nem volt a legjobb számomra, sajnos még nyáron súlyosan megsérültem, és ahhoz, hogy az évad második felében visszatérhettem, nagyon kellett a klub támogatása. Bízom benne, hogy a következő kiírásban elérjük a céljainkat idézte a klub honlapja Rúben Pintót, aki 12 éves korában került a Benfica utánpótlásába, ahol egészen a tartalékcsapatig jutott, ott pedig 59 alkalommal lépett pályára a portugál másodosztályban.

A védekező középpályás 2015-ben aPacos Ferreirába került kölcsönbe, 16 mérkőzésen szerepelt. Pályafutása következő állomása aBelenenses volt, amellyel az El-csoportkörben is pályára lépett. A portugál utánpótlás-válogatottakban 65-ször játszott, és 11 gólt szerzett. 2016-tól 2020-ig a CSZKA Szófiában futballozott. Összesen 114 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a bolgár csapat színeiben, és ő volt az egyik csapatkapitány-helyettes, 10 alkalommal viselhette a karszalagot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Csoboth Kevin
(Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Gundel-Takács Bence (NK Jarun Zagreb – Horvátország),Halmai Ádám(Zalaegerszegi TE FC),Lyes Houri(francia, Universitatea Craiova – Románia),Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Szabó Levente (Budafoki MTE), Zeke Márió (Gyirmót FC Győr), Budu Zivzivadze (? grúz, Újpest FC), Zsóri Dániel (Zalaegerszegi TE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolható)
Távozók: Nikolics Nemanja (szabadon igazolható), Elek Ákos (lejár a szerződése, visszavonul), Bese Barnabás (lejár a szerződése), Géresi Krisztián (Vasas FC)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország),Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Halmai Ádám
(lejár a szerződése), Armin Hodzic (bosnyák, lejár a szerződése), Kovács István, Adrian Rus (román, Grasshoppers – Svájc, Levante – Spanyolország), Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki, lejár a szerződése, Újpest FC)

Legfrissebb hírek

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
3 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
5 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
13 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
21 órája

Makrai Gábor: Minden profi futballista a rangadókról álmodik

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:05

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15
Ezek is érdekelhetik