Gyász: június 28-án lesz Szőke István temetése

Vágólapra másolva!
2022.06.12. 21:16
null
Június 28-án lesz Szőke István temetése (Fotó: Török Attila, archív)
Június 28-án, kedden 14 órakor vesznek végső búcsút az FTC legendás futballistájától, Szőke Istvántól. A búcsúztató helyszíne a Farkasréti temető Makovecz terme lesz – közölte a Ferencváros a hivatalos oldalán.

 

A 13-szoros magyar válogatott Szőke István 2022. június 1-jén, 75 évesen hunyt el. Az egykori kiváló jobbszélső 1965-től tartozott a Ferencváros kötelékébe, rá egy évre ifiként az olaszországi Caligaris-kupán az elődöntőt és a döntőt is az ő tizenegyeseivel nyerte meg a csapat, s nem egyet lőtt be, hanem hatot-hatot, mi több, az előző évben is belőtt egy sorozatot, úgyhogy összesen 18 tizenegyest értékesített.

A felnőttcsapatban 1965-ben, a Szeged ellen, 18 esztendősen mutatkozott be Vilezsál Oszkár kezei alatt. Ekkor játszott először együtt a Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi ötös.

Az 1965 és 1974 közötti ferencvárosi pályafutása során kétszer-kétszer nyert magyar bajnoki címet és MK-t, emellett tagja volt az 1967–1968-as VVK-döntős, valamint 1971–1972-es UEFA-kupa-elődöntős együttesnek is. Az FTC szí­neiben 314 alkalommal lépett pályára, 104 gólt szerzett.

SZŐKE ISTVÁN – NÉVJEGY
Született: 1947. február 13., Budapest
Sportága:
labdarúgás
Posztja:
jobbszélső
Klubjai:
FTC (1965–1974), Volán SC (1975–1976)
Eredményei:
2x magyar bajnok (1967, 1968), 6x ezüstérmes (1965, 1966, 1970, 1971, 1973, 1974), bronzérmes (1969), 2x Magyar Kupa-győztes (1972, 1974), VVK-döntős (1968), UEFA-kupa-elődöntős (1972), Eb-4. (1972).
Válogatottság/gól:
13/3 (1969–1973), az FTC örökös bajnoka (1974), utánpótlásedző (Volán SC, 1976–1978)
Legfrissebb hírek

A horvát bajnok NK Rijeka ellen is kezdhet a Ferencváros a BL-ben – szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját

Bajnokok Ligája
2 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
15 órája

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
19 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Gyász: elhunyt a Debrecen és a Vasas korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
22 órája

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
23 órája

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:12

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 19:45
Ezek is érdekelhetik