FTC: bolgár válogatott játékos a kiszemeltek között – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 19:59
null
Filip Krasztev 2020 márciusában a szófiai Szlavija játékosaként (Fotó: AFP)
Bolgár sajtóértesülések szerint az FTC szerződtetni kívánja Filip Krasztevet, a belga Lommel bolgár válogatott labdarúgóját, aki az elmúlt fél évben kölcsönben a Levszki Szófiánál szerepelt.

 

A gong.bg című portál arról ír, a Ferencváros már felvette a kapcsolatot a Lommelt birtokló City Football Grouppal a 20 éves középpályás ügyében. Az üzlet létrejöttét elősegítheti, hogy az FTC átvállalná a futballista teljes fizetését, míg a játékost megtartani szándékozó Levszki nagyjából csak a 30 százalékát tudná állni a bérének – teszi hozzá a honlap.

Krasztev 2020 óta tartozik a Lommel kötelékébe, amely az elmúlt két évben négyszer is kölcsönadta – legutóbb a szófiai Levszkinek, amelynél a 179 centiméter magas labdarúgó 16 tétmérkőzésen három gólt szerzett és öt gólpasszt adott. A gong.bg azt írja, Krasztev az idény végén kifejezte már, hogy jól érzi magát a szófiai klubnál, és szívesen folytatná a munkát Sztanimir Sztoilov vezetőedzővel. A végső szót maga a játékos mondja majd ki, hogy melyik kérőjénél szeretné folytatni a pályafutását.

Krasztev a bolgár válogatottban eddig kétszer szerepelt, második mérkőzését ezen a héten, Észak-Macedónia ellen játszotta a Nemzetek Ligájában.

A hír kapcsán kerestük a Ferencvárost, amely nem kívánt reagálni a bolgár sajtó értesülésére.

Az ulloi129.hu szurkolói portál információi szerint Krasztev egyike az FTC által ismert és követett játékosoknak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mats Knoester
(holland, Heracles Almelo – Hollandia), Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Gera Dániel (Puskás Akadémia),Iyinbor Patrick(Vasas FC),Katona Bálint (Kecskeméti TE),Katona Máté (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Giorgi Citaisvili (grúz-ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna), Derek Cornelius (kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország), Saliou Guindo (mali, KF Laci – Albánia), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária), Filip Krasztev (bolgár, Lommel – Belgium, legutóbb kölcsönben Levszki Szofia – Bulgária), Xavier Mercier (francia, OH Leuven – Belgium)
Távozók:
Miha Blazic
(szlovén, Angers SCO – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Lasa Dvali (grúz, lejár a szerződése), Róbert Mak (szlovák, lejár a szerződése), Marko Marin (német, visszavonul), Somália (brazil, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Roko Baturina (horvát, NK Maribor – Szlovénia)

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
6 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
7 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:00

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
Tegnap, 11:45

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik