„Ezek már nem is futballisták. Ezek félistenek a pályán!” – Fradi, száz százalék, 105 gól

Büszkék lehetnek a Ferencváros labdarúgói az 1920-as évek második felére: a csapat 1926-ban, 1927-ben és 1928-ban bajnokságot nyert, 1929-ben és 1930-ban ezüstérmet szerzett, 1931-ben pedig a harmadik helyen végzett, ráadásul 1927-ben és 1928-ban megnyerte a Magyar Kupát, utóbbi esztendőben elhódította a Közép-európai Kupát is. Az említett eredmények közül hét siker edzőként Tóth Potya István nevéhez fűződik (plusz az 1926-os bajnoki címből még játékosként is kivette a részét), a legendás trénert 1930 júniusában egykori játékostársa és jó barátja, a klubbal játékosként négy bajnoki címet és három Magyar Kupa-győzelmet elérő Blum Zoltán váltotta a kispadon, az 1931-es bajnoki bronzérem az ő nevéhez fűződik, miként a Magyar Kupa döntőjének elvesztése is a III. Ker. FC-vel szemben (1:4).

A zöld-fehérek az 1929-es, közönségsikert arató túra után 1931 nyarán is Dél-Amerika felé vették az irányt. Noha súlyos vereség is becsúszott a mérlegbe – Brazíliától 6:1-re kikaptak… –, elsősorban anyagilag nem volt kifizetődő a mérkőzéssorozat. A küldöttség vezetője, Bródy Sándor elmondta, míg 1929-ben öt mérkőzés 25 ezer dollárt hozott a klub konyhájára, az 1931-esen kilenc meccsért csupán ötezret kasszírozott a Fradi. Nem véletlenül kommentált így a Nemzeti Sport: „A Ferencváros behajózásával lezárul a magyar futball egyik kellemetlen fejezete, amely örökre szomorú emlékeztetője lesz az egyesületnek a mostani, sivár viszonyokra!”   A jelentős anyagi veszteséggel végződő túra után a likőrgyáros klubelnök, Gschwindt Ernő 1931. augusztus 15-i hatállyal lemondott. (Bővebben: Népsport, 2020. november 16. ) Igaz, a lelépő sportvezető a rá jellemző gavallér gesztussal saját zsebből pótolta a balul sikerült túra következtében keletkező jelentős anyagi veszteséget. Úgy ítélte meg, a gazdasági világválság közepette a maga számára nem tartja megengedhetőnek, hogy „bármilyen közéleti szereplést vállaljon”. Gschwindt távozásával a zöld-fehérek olyan mecénásukat vesztették el, aki csak az újpesti Aschner Lipóthoz vagy a hungáriás Brüll Alfrédhoz volt mérhető.

Ugyanakkor a csapat körül is adódtak gondok: Bukovi Márton sérüléssel bajlódott, Fuhrmann Károlyt a visszavonulás gondolata foglalkoztatta, Obitz Gábor abba is hagyta a játékot. Blum edző viszont beépítette a csapatba a 23 éves Lyka (Laki) Antalt, a 19 esztendős Sárosi Györgyöt és a 20 éves Lázár Gyulát.

Szeptember 6-án megkezdődött az 1931–1932-es bajnokság, a Ferencváros jól kezdett, alaposan visszavágott a III. Ker. FC-nek a kupadöntőben elszenvedett vereségért (7:2), de senki sem gondolta, hogy 22 meccset követően százszázalékos teljesítménnyel lesz övé az aranyérem. Ráadásul az első mérkőzésen óriási balhé volt az Üllői úton. A hazai szurkolók szidták a korszak egyik legjobb játékvezetőjét, Iváncsics Mihályt, aki 3:1-nél megunta, hogy lehülyézik, ezért bevonult az öltözőbe. A két csapat egy ideig várt, aztán a Kerület vezetői úgy határoztak, ők is levonulnak. A nézőtéren néma csend lett, a drukkerek érezték, hogy túllőttek a célon. Mintegy tíz perc elteltével Iváncsics visszajött a pályára, de ekkor az óbudaiak mondtak nemet a játékra. A Ferencváros elöljárói végül rávették a Kerületet, sportszerűen folytatódott a találkozó. Pedig ha az ellenfél ragaszkodik hozzá, hogy nem folytatja a félbeszakított meccset...

Jól ment a folytatás is, más kérdés, hogy a címvédő Újpest tartotta a lépést, az első négy találkozóját mindkét együttes megnyerte. A lila-fehérek 20 gólt szereztek, a Hungáriát idegenben 5:0-ra lépték le. A 9. fordulóban az Üllői úton rendezték a derbit, a házigazdáknál az addig négyszeres gólkirály Takács II József már 20 gólnál tartott. Nem árulunk el titkot: a kis Taki az idény végén 42 góljával ismét gólkirály lett. S hogy mennyit ért a 20 gól? Vincze Jenő, a Bocskai csatára az 1930–1931-es idényben ennyivel érdemelte ki a gólkirályi címet! Ám 1931. november 22-én nem Takács II, hanem a T-betűs csatársor (Táncos Mihály, Takács II, Turay József, Toldi Géza, Kohut Vilmos) másik tagja, Toldi Géza fejelte a mindent eldöntő gólt (1:0), a WM-rendszert alapul véve Laky, Sárosi és Lázár alkotta a fedezetsort. A bajnokság félidejében, 11 fordulót követően a 22 pontos Ferencváros három ponttal vezetett az Újpest és öttel a Hungária előtt 55:11-es gólaránnyal. Ez találkozónként öt rúgott gólt jelent, s csupán egy kapottat! Az őszi szezon utolsó mérkőzésén Takács II (3), Táncos, Kohut és Szedlacsek Ferenc góljával 6:1-re győzte le a Somogy együttesét. Az utolsó fordulót követően a zöld-fehérek Prágában a Slaviától 2:1-es vereséget szenvedtek, de a Nemzeti Sport – vélhetően a kiváló bajnoki szereplés miatt – megengedő volt: „A Slaviával szemben, annak otthonában egy góllal alulmaradni, nem tartozik a fájdalmas jelenségek közé. Még akkor sem, ha a bajnokság vezető csapatát éri ez a vereség.”

A csapat tavasszal is menetelt, egyre többször került szóba, hogy még pontot sem vesztett. A tabellán öt ponttal vezető csapat úgy készült az 1932. április 10-i, Megyeri úti Újpest–Ferencváros rangadóra, hogy ha nyer, nemcsak a bajnoki cím kerül elérhető közelségbe, hanem akár pontveszteség nélkül is végezhetnek az élen. A Népsport a papírforma szerint mindenesetre Fradi-győzelmet várt, de nem fölényeset. Ehhez képest: „A    Ferencváros egysége szétmorzsolta a minden részében ingadozó Újpestet”, Takács II és Toldi (2-2), továbbá Táncos góljaival 5:0-ra győzött. Egy zöld-fehér-szurkoló elragadtatással kiáltotta a meccs után: „Ezek már nem is futballisták. Ezek félistenek a pályán!”   Blum Zoltán visszafogottan értékelt: „Lelkes, szép játékával megérdemelten győzött a csapat nagy ellenfele felett.”   (Bővebben: Népsport, 2022. április 4.)

A következő fordulóban a Bocskai fogadta a Ferencvárost, vendéggyőzelem esetén a hátralévő mérkőzések eredményétől függetlenül már aranyérmes a gárda. A csapatot óriási tömeg fogadta Debrecenben, de ez nem akadályozta meg abban, hogy 4:1-re lelépje ellenfelét. A Nemzeti Sport nem fukarkodott a dicsérettel: „A tavaszi idény egyik legszebb bajnoki mérkőzését vívta a két csapat.”   Az utolsó előtti körben a III. kerület várt a Fradira, a vihar miatt félbeszakadt találkozót május 31-én ugyancsak esős időben 3:1-re nyerték meg a zöld-fehérek. De ennél sokkal nagyobb szenzáció volt, hogy – a meccsen egyébként kétgólos – Toldi Géza első, fejesből szerzett találata –– a bajnokcsapat 100. gólját jelentette. Az utolsó fordulóban a Budai 11 3:1-es legyőzése azt eredményezte, hogy az aranyérmes nem vesztett pontot, 44 ponttal, 105:18-as gólaránnyal végzett az élen.

Az Üllői úti mérkőzés lefújását követően dr. Usetty Béla, a IX. kerületiek országgyűlési képviselője köszöntötte az együttest: „Mély büszkeséggel tölt el bennünket a tudat, hogy elsők vagytok az elsők között. Büszkék vagyunk, hogy a szebb magyar jövendő előfutárjaiként meghordoztátok a zászlót a világ minden táján s kérjük, hogy hordozzátok tovább is, dicsőséggel.”   Majd átadta a szurkolók ajándékát, az ezüst cigarettatárcát, amelybe a következőt vésték: „Az 1931–32. évi bajnokság emlékére, 1932. június 12., a Ferencváros tábora”.

A Ferencváros százszázalékos bajnoksága ellenére a Nemzeti Sport keményen kritizálta az idényt. „Nem először történik meg a magyar futballban, hogy a zöld-fehérek újat hoznak. (...) Egyetlen szépséghibája van csak a Ferencváros nagy előretörésének: az, hogy a mögötte levők igen messze elmaradtak tőle. (...) Ezért nem tudjuk megmérni a Ferencváros pillanatnyi erejét, nem tudjuk biztosan, hogy a Ferencváros kivételesen nagy és eddig nem ismert bajnoki sikere alapja lehet-e a további nemzetközi sikereknek, amit maga a csapat s vele, részvételével az egész magyar futball kivívhat.”

Annak tükrében igen éles a kritika, hogy a szidott – s általában sokat szidott – magyar futballt Ivan Sharpe angol szakíró 1932 elején a nemzetek rangsorában Ausztria mögé tette (igaz, Nagy-Britannia nem szerepelt a listán), a francia Pfefferkorn véleménye szerint a skótok a legjobbak, Magyarország 6., a Dél-Amerikát is figyelembe vevő párizsi sportlap, a Sporting is Skóciát rakta az élre, a 6. helyre pedig Magyarországot.