Újpest: Reméljük, Zivzivadze visszatér, és ismét a szélen lesz a helyem – Yohan Croizet

Vágólapra másolva!
2022.05.09. 09:22
1–1-es döntetlent játszott a MOL Fehérvár FC és az Újpest FC a Szusza Ferenc Stadionban a labdarúgó NBI. 32. fordulójában. A találkozó után a fővárosiak gólját szerző Yohan Croizet-vel beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Kisvárda elleni mérkőzésen az Újpest támadója, Budu Zivzivadze megsérült, így kényszermegoldást kellett keresnie Milos Kruscsics vezetőedzőnek. A Zivzivadze helyén játszó Yohan Croizet élt a lehetőséggel, és már a 15. percben megszerezte a vezetést a liláknak. Nemanja Nikolics révén azonban egyenlítettek a vendégek a 63. percben, így a MOL Fehérvár FC maradt az európai kupaszereplést érő negyedik helyen. A meccs után az újpesti gólszerzővel, Yohan Croizet-val beszélgettünk.

Őszintén szólva nem voltam biztos a gólom előtt, hogy el fogom lőni. Mikor láttam, hogy üresen maradt a kapu, megpróbáltam csapattársat keresni, de végül rálőttem, és szép gól született. Nekem kellett Budut pótolnom a mai mérkőzésen, ami érthető, hiszen már korábban is játszottam középcsatárt. Annak ellenére, hogy mostanában a szélen van a helyem, úgy érzem, jól szerepeltem ma. Szokatlan volt, hiszen jobban kellett figyelnem a hosszú labdákra, és sokszor kellett a védők mögé bemozognom. A szélről általában indításokat szoktam adni, de ez sem volt ellenemre. Nem mondanám, hogy ez lesz az új posztom. Reméljük, Budu visszatér a jövő héten, és ismét a szélen lesz a helyem.”

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Újpest–Mol Fehérvár FC 1–1 (Croizet 15., ill. Nikolics N. 62.)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion, 3331 néző. Vezette: Andó-Szabó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40
Ezek is érdekelhetik