Paks: A hír igaz, tárgyaltam az MTK-val – Bognár György

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 22:16
null
Bognár György elismerte, tárgyalt az MTK-val (Fotó: Árvai Károly)
A Paksi FC vezetőedzője, Bognár György a Ferencváros ellen 3–0-ra elveszített MK-döntő utáni sajtótájékoztatón a saját jövőjéről is beszélt.

„Megérdemelt a Ferencváros győzelme. Jobban játszott, gyorsabb volt, sajnos játékban nem voltunk partnerek, inkább romboltunk, építkezni nem tudtunk. Az egész mérkőzésen magabiztosabbak voltak a ferencvárosiak, variáltunk a felálláson, de ezúttal nem voltunk egy súlycsoportban. Ami az erősségünk, azt nem voltunk képesek ezen a napon felvonultatni. Nem jutott el Ádám Martinékig labda. A motivációval nem volt gond egyetlen meccsünkön sem. Próbáltunk a bajnoki meccseken is sakkozni a játékosainkkal, mert többen sérülés után jöttek vissza, ezért többeket pihentettünk. Sajnos azonban nem tudtunk szoros meccset játszani a Ferencvárossal” – nyilatkozta a kupadöntő után Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője, aki a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.

Mint ismert, Zakor Sándor, az MTK tulajdonosa a napokban a Sportrádiónak nyilatkozott arról, hogy a szurkolók Bognár Györgyöt látnák szívesen a csapat kispadján.

„A hír igaz, tárgyaltam az MTK-val, de nem dőlt még el véglegesen a jövőm” – reagált Bognár.

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
Ferencvárosi TC–Paksi FC 3–0 (1–0)
Budapest
, Puskás Aréna, 38 979 néző. Vezette: Bognár T.
Ferencváros: Dibusz – Botka (Vécsei, 81.), Blazic, S. Mmaee – Esiti, Laidouni – Auzqui (Wingo, 76.), Zachariassen, Pászka (Civic, 76.) – F. Boli, Marquinhos (Loncar, 59.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Paks: Nagy G. – Szélpál, Lenzsér, Szabó J. (Osváth, 83.) – Windecker, Balogh B. (Sajbán, a szünetben) – Kovács N. (Nagy R., 80.), Haraszti ( Böde, 66.), Szabó B. (Tamás O., 66.), Medgyes – Ádám. Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Zachariassen (16.), F. Boli (83., 86.)

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
18 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
22 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48
Ezek is érdekelhetik