Honvéd: skót sportigazgató irányítja a szakmai munkát

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 12:16
null
Chris Docherty a Honvéd új sportigazgatója (Fotó: honvedfc.hu)
Amint azt a Nemzeti Sport korábban megírta, a skót Chris Docherty lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd sportigazgatója. A horvát Ivan Kepcija tanácsadóként csatlakozik a klubhoz.

„A két szakember nem először dolgozik majd együtt, hiszen Docherty a Hajduk Splitnél már segítette a sportigazgató Kepcija munkáját, csakúgy, mint a horvát szövetség számára készített fejlesztési tanulmány összeállítása során” – írja a Honvéd honlapja.

Docherty a skót szövetségnél a a játékosok fejlesztésével, az ellenfelek, illetve a mérkőzések elemzésével foglalkozott, később az U21-es válogatott stábjának volt a tagja. Ezt követően Kínában szintén a fiatalok fejlesztésén dolgozott, onnan került Splitbe, ahol találkozott Kepcijával.

A 30 éves skót ezután a Dundee Unitednél segített a fiatalok felnőttcsapatba való beillesztésében, legutóbb pedig az orosz Akron Toljatti sportigazgatója volt.

Kepcija a Dinamo Zagrebnél kezdte sportvezetői karrierjét, aztán a Legia Warszawa technikai igazgatója, majd a Hajduk Split sportigazgatója volt, a Legiával bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett. A Hajduk után Skóciában folytatta munkáját, a Hibernian vezető játékosmegfigyelője volt, tavaly ősz óta pedig a bosnyák FK Sarajevónál dolgozott tanácsadóként.

„Chris és Ivan érkezésével azt a szakmai munkát szeretnénk átalakítani, megerősíteni és hangsúlyosabbá tenni, ami a játékoskiválasztástól a csapatba építésen át egészen a számonkérésig terjed. Jó kluboktól jönnek és dolgoztak már együtt, így azt várjuk tőlük, hogy tapasztalataikat és kapcsolatrendszerüket hasznosítva sikeresebbé tegyék a Honvédot. Emellett még várhatóak átalakítások bizonyos sportszakmai területeken és természetesen a játékoskeretben is jelentős változás lesz” – idézi a klub honlapja Kun Gábor ügyvezetőt.

Ivan Kepcija (Fotó: honvedfc.hu)
Ivan Kepcija (Fotó: honvedfc.hu)
Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

Labdarúgó NB II
2025.02.28. 14:44

A tabella ezúttal hazudott: a kieső helyen álló Honvéd kiütötte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 21:50

„Rodriéhoz hasonlít a stílusa” – a Honvéd tehetségének nagy jövőt jósolnak

Labdarúgó NB II
2025.02.22. 09:55

George F. Hemingway: A kispesti címerrel ellátott melegítőm, a pólóim, a kitüntetéseim mind odavesztek a tűzvészben

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 07:31

Bejelentette a svájci ötödosztályból érkező csatár szerződtetését a Budapest Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 19:42

Jackl Vivien és Shane Tusup a Budapesti Honvédhoz szerződött – hivatalos

Úszás
2025.02.18. 10:29
Ezek is érdekelhetik