FTC: Miha Blazic elköszönt a szurkolóktól

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 13:44
Korábban már jeleztük, hogy Miha Blazicnak a nyáron lejár a szerződése, és jó eséllyel öt év után távozik a Ferencváros labdarúgócsapatától. A szlovén védő szerdán az Instagram-oldalán mondott köszönetet a klubnak, és elköszönt az FTC-drukkerektől. 

„Köszönöm a Ferencvárosnak és a szurkolóknak azt a csodálatos öt évet, amit együtt töltöttünk. Minden jót kívánok, és mindig szorítani fogok nektek! Köszönöm és sok sikert” – búcsúzott Instagram-oldalán Miha Blazic, aki a hírek szerint a francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Angers-ban folytatja a pályafutását. „Köszönöm a Ferencvárosnak és a szurkolóknak azt a csodálatos öt évet, amit együtt töltöttünk. Minden jót kívánok, és mindig szorítani fogok nektek! Köszönöm és sok sikert” – búcsúzott Instagram-oldalán Miha Blazic, aki a hírek szerint a francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Angers-ban folytatja a pályafutását.

A 17-szeres szlovén válogatott játékos a Domzalét – amellyel Szlovén Kupát nyert – elhagyva csatlakozott a zöld-fehérekhez 2017 augusztusában, s azóta négy bajnoki címet, valamint a Magyar Kupát is megnyerte velük. Mindemellett az Európa-liga, és a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelt az FTC-vel, amelynek színeiben összesen 187-szer lépett pályára, ezeken 13 gólt szerzett.

Az IX. kerületiek vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov nemrég elmondta, hogy Blazicon kívül Lasa Dvali és Róbert Mak is távozik, Marko Marin pedig visszavonul.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Iyinbor Patrick (Vasas), Csonka András (Budafok), Csontos Dominik (Soroksár), Gera Dániel (Puskás AFC), Katona Máté (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:Adama Traoré(mali, Sheriff Tiraspol – Moldova),Andrian Kraev(bolgár, Levszki Szófia – Bulgária),Derek Cornelius(kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország),Saliou Guindo(KF Laci – Albánia)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Roko Baturina(horvát),Miha Blazic(szlovén),Lasa Dvali(grúz, lejár a szerződése),Róbert Mak(szlovák, lejár a szerződése),Marko Marin(német, visszavonul),Tokmac Nguen(szomáliai-norvég, lejár a szerződése), Somália (brazil)

Legfrissebb hírek

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
7 órája

A pokoljárás után minden jó, ha jó a vége

Labdarúgó NB I
8 órája

DVSC: Domingues akár a Konferencialiga döntősénél is kiköthet – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:32

Argentin elnökei és tulajdonosai lesznek a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:28

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:15
Ezek is érdekelhetik