NB I: a Mezőkövesd szerződtette a Puskás Akadémia korábbi játékosát

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 08:12
null
Vjacseszlav Csurko (balra) ismét az NB I-ben (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Vjacseszlav Csurko az idény végéig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei együttest erősíti.

A 28 esztendős támadó neve ismerős lehet az NB I követőinek, hiszen 2016 tavaszán a Puskás Akadémiában futballozott. Csurko a felcsútiak színeiben 12 bajnoki meccsen összesen három gólt szerzett.

A korábbi korosztályos válogatott játékos a Sahtar Doneckben nevelkedett, kölcsönben több ukrán együttesben megfordult, külföldön a PAFC mellett az olasz Frosinonében szerepelt. 2021 óta az első osztályú Kolosz Kovalivka labdarúgója.

Csurko a legutóbbi fordulóban a Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr találkozón (1–0) kispados volt a hazaiaknál, ám nem állt be.

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik