NB I: a Kisvárda hosszabbított a cseh szélsőjével

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.04.27. 17:51
null
Jaroslav Navrátil (Fotó: Kisvárda)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Jaroslav Navrátillal.

 

A 30 éves, jobb oldali szélső 2020 nyarán csatlakozott az együtteshez. Eddig 56 bajnokin lépett pályára, és összesen tíz gólt szerzett. A klub nem közölte, hogy a hosszabbítás pontosan mekkora időszakra szól.

„Az első itt töltött évem is nagyszerűen sikerült a csapat számára, most pedig még jobbak lettünk, és reményeim szerint megszerezzük a második helyezést. Innen már csak a bajnoki cím jelent előrelépést, de a viccet félretéve, nagyon bízom benne, hogy a következő kisvárdai időszakom is hasonlóan eredményes lesz, mint a mostani, amikor négy fordulóval a vége előtt is harcban állunk a nemzetközi kupát érő helyezésekért. Természetesen az is nagyban hozzájárult a szerződéshosszabbításban, hogy minden bizonnyal ki tudunk lépni az európai porondra, és csupa pozitívummal szembesültem eddig itt, Kisvárdán” – mondta Navrátil.

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
44 perce

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
15 órája

Magyar Kupa: Sopronban jutott tovább a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 19:22

A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 09:29

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

A papírformát érvényesítve legyőzte a Tatabányát a Kisvárda, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:50

Kétgólos hátrányból győzött a Kisvárda, behúzta a kiesési helyosztót a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 16:55
Ezek is érdekelhetik