Labdarúgás: Elek Ákos befejezi, sportvezető lehet – Diósgyőrben?

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.04.29. 09:32
null
A 48-szoros válogatott Elek Ákos a nyáron befejezi profi pályafutását (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a 48-szoros válogatott Elek Ákos a nyáron felhagy a futballal, és sportvezetőként folytathatja – úgy tudjuk, a neve szóba került korábbi klubjánál is, a Benczés Miklós távozása után éppen sportigazgatót kereső DVTK-nál.

 

 

„Jobban örültem volna, ha tavaly szerződtet a DVTK, és még futballozhattam volna a csapatban. Most azt tudom mondani, hogy a nyáron befejezem a pályafutásomat, ezt már eldöntöttem, és nem titok, hogy egy ideje már sportigazgatónak tanulok. Megtiszteltetés, ha valóban szóba került a nevem Diósgyőrben, mint sportvezető, de ez egyelőre nem több, mint pletyka” – reagált megkeresésünkre a 34. életévét júliusban betöltő, 48-szoros válogatott középpályás, Elek Ákos.

A borsodi, ózdi születésű Elek 2012 és 2015 között futballozott Diósgyőrben, majd egy kínai kitérőt követően 2016-tól újabb egy évet játszott a DVTK-ban, onnan igazolt aztán a kazah FC Kajrathoz.

Elek, aki a 2016-os Európa-bajnokságon is pályára lépett, 2019-ben tért vissza Fehérvárra, ahol 2011-ben tagja volt a Videoton első bajnokcsapatának. Az utóbbi időben a klub NB III-as csapatában játszott, ebben az évadban eddig kilenc meccsen szerepelt, nyáron lejár a szerződése a klubnál.

 

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
7 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
5 órája

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:10

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51
Ezek is érdekelhetik