FTC: Ryan Mmaee megsérült, a szezonban már nem játszik

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 15:33
null
Ryan Mmaee (Fotó: Tumbász Hédi)
Meg kell műteni Ryan Mmaee-t, az NB I-ben éllovas Ferencvárosi TC marokkói válogatott labdarúgóját – árulta el Hajnal Tamás, a zöld-fehérek sportigazgatója a Fradi podcast legutóbbi adásában.

A 24 éves futballista az Afrika-kupa előtt egy edzésen bokasérülést szenvedett. A marokkói válogatott és az FTC orvosi stábja több kezeléssel próbálkozott, hogy ne kerüljön sor operációra, ám ezek nem vezettek eredményre.

Hajnal elmondta, Mmaee a napokban fekszik kés alá, s a műtét után derül ki, mennyi időt kell kihagynia. A szakember hozzátette, bíznak benne, hogy ha a csapat indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a csatár – ha nem is az első mérkőzéstől – bevethető lesz.

Az afrikai támadó tavaly nyáron szerződött a Ferencvároshoz. Az NB I-ben 21 találkozón összesen 13 találatot szerzett, amivel vezeti a házi góllövőlistát. Mmaee a BL-selejtezőben négyszer, az Európa-liga csoportkörében és a Magyar Kupában egyszer-egyszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
7 órája

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
16 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
18 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
19 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 19:59
Ezek is érdekelhetik