Női MK: nem véd címet az FTC, a Győr jutott be a döntőbe

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 20:21
null
A győri lányok búcsúztatták a Ferencvárost a Magyar Kupából (Fotó: eto.hu)
Az ETO FC Győr 2–1-re legyőzte a címvédő Ferencvárost a női labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében. A Rába-parti együttes a fináléban a Soroksárt tizenegyesekkel felülmúló szombathelyi Viktóriával találkozik majd.

 

Döntőnek is beillő mérkőzésre került sor Győrben, ahol az ETO a címvédő és bajnoki listavezető Ferencvárost fogadta a női Magyar Kupa elődöntőjében.

A Rába-parti együttes ebben az idényben egyszer már megtréfálta az FTC-t, tavaly szeptemberben 4–0-ra nyert a fővárosi együttes ellen az ETO Parkban bajnoki meccsen. Dörnyei Balázs akkor még a Ferencváros vezetőedzőjeként dolgozott, néhány nappal a súlyos vereség után azonban menesztették, s február óta már a győrieket irányítja szakmai igazgatóként.

A 48 esztendős szakember megtalálta a győztes receptet korábbi csapata ellen, s a siker legfőbb letéteményese az ugyancsak ferencvárosi kötődésű Tiffany Cameron volt, aki duplázott volt együttesével szemben. A jamaicai támadó második találata után nem sokkal a vendégek Vágó Fanny szépen kivitelezett lövésével még szépítettek, de egyenlíteni már nem tudtak, így véget ért az évek óta tartó egyeduralmuk a Magyar Kupában.

Az ETO a fináléban a Haladás Viktóriával találkozik majd, amely tizenegyespárbajban múlta felül az NB I-ben utolsó helyen álló Soroksárt. A szombathelyi klub Facebook-oldalának beszámolója szerint a szétlövés során az öt fővárosi rúgóból csak egy talált be.

Az április 27-i döntő helyszínét később jelöli ki az MLSZ.

NŐI MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ

ETO FC Győr–Ferencváros 2–1 (Cameron 26., 60., ill. Vágó F. 64.)
Haladás Viktória–Soroksár 1–1 (Vladulescu 41., ill. Miszlai 77.) – 11-esekkel 2–1

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
16 órája

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
17 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik