NB I: „Fogjon össze az Újpest-család!” – adománygyűjtő-akcióban a lilák is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.02. 12:30
null
Nikola Mitrovics és az Újpest is önkéntességre buzdít, ehhez pedig a Megyeri úton igyekeznek segítséget is biztosítani (Fotó: Szabó Miklós)
Ezúttal az Újpest FC jelentette be a magyar élvonal labdarúgóklubjai közül, hogy a maga eszközeivel szeretne segíteni a Magyarországra érkező ukrán menekültek ellátásában, fogadásában. A lila-fehérek több játékosa videóban kéri a drukkereket arra, ha akad bármilyen adomány, amit szívesen felajánlanának, azt vigyék el a csapat stadionjához, az így összegyűjtött holmikat pedig a klub eljuttatja a határra és az orosz–ukrán konfliktus miatt hazánkba menekültekhez.

„Mint az egyik legnagyobb magyar futball-család, szeretnénk segíteni és megmutatni, hogy bárkinek van szüksége ránk, mi itt vagyunk és segítünk” – mondja az akcióról szóló videóban az Újpest csapatkapitánya, a szerb NIkola Mitrovics.

A 35 esztendős középpályás mellett még Giorgi Beridze, Budu Zivzivadze és Banai Dávid buzdít adakozásra, önkéntességre a játékosok által kezdeményezett, a klub többi alkalmazottja által is felkarolt kezdeményezés keretei közt.

Mint az Újpest hivatalos honlapja írja, jelen körülmények között az ukrán–magyar határszakaszon fogadott menekültek ellátásához óriási szükség van a többi között száraz és tartós élelmiszerre, gyümölcslevekre, ásványvízre, gyermek- és felnőttruhákra, termoszokra, tisztálkodószerekre, takarókra, sátorra, hálózsákra, higiéniás termékekre, vagy épp babaápolási holmikra, felfújható matracokra, állateledelre.



„Adománygyűjtő pontot hoztunk létre, ahová hétköznapokon 9–17 óra között az ÚFC-recepción, 17 és 20 óra között a Szusza Ferenc Stadion belső recepcióján, hazai meccsnapokon pedig a kapunyitást megelőző egy órával le tudod tenni adományod a bérletcsere (recepció mellett) helyszínén” – ad további tájékoztatást az ujpestfc.hu.

A klub logisztikai partnere segítségével folyamatosan juttatja el a felajánlásokat a határra érkező menekültekhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik