NB I: A játékosaim azt hitték, az MTK már feladta az idényt – Vignjevics

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.03.12. 22:20
null
Vignjevics szerint játékosai arrogánsak voltak (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 24. fordulójában a kiesés ellen harcoló MTK Budapest hazai pályán 1–0-ra megverte a Budapest Honvédot. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Bp. Honvéd trénere, Nebojsa Vignjevics gratulált az MTK-nak.

„Tényleg úgy kezdték a meccset, mintha az utolsó esélyük lett volna. Fiatalokkal álltak fel, karakteres csapat volt a pályán, aztán még emberhátrányba is kerültünk, ami a mentalitásunk eredménye volt. A győzelemért jöttünk, de a játékosok ezt egyénileg próbálták meg elérni, egyénileg akartak gólt szerezni, nem úgy tűnt, mintha csapatként működnének. Ez már a meccs elején is így volt, a piros lap csak tovább nehezítette a dolgunkat. Az MTK meg is büntette ezt az arroganciát, amivel pályára léptünk.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: mindennek mi lehetett az oka?

„Nem láttam a játékosok fejébe, de már az elejétől látszott, nem jó, amit csinálunk. Próbáltam is változtatni, de a játékosaim azt hitték, az MTK az utolsó helyen van, feladta már a szezont, ezért úgy fogták fel ezt a meccset, mint egy esélyt arra, hogy megmutassák a szurkolóknak, képesek valami különlegesre. Hát igazán különlegeset raktak le az asztalra…”

NEBOJSA VIGNJEVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az MTK Budapest vezetőedzője, Márton Gábor szerint már nagyon ráfért csapatára ez a győzelem.

„Úgyhogy ennek most örülünk. Talán egy picivel jobbak is voltunk, időnként jól is játszottunk, de ezt a győzelmet szó szerint kiküzdötte a csapat. Most ennek nagyon örülünk, de nem értünk még el semmit, remélem, hogy ez csak az első lépés volt.”

MÁRTON GÁBOR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–0 (Grozav 76.)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2918 néző. Vezette: Andó-Szabó
Kiállítva: M. Petkovics (34., Bp. Honvéd)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Kerezsi Zalán végleg a Puskás Akadémiához került a Honvédtól

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 10:53
Ezek is érdekelhetik