Kisvárda: „Kravcsenko szülei megüzenték, nem menekülnek, inkább otthon halnak meg”

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 13:28
null
Anton Kravcsenko (Fotó: Szabó Miklós)
Minden lehető segítséget megkapnak a Kisvárda ukrán labdarúgói – árulta el Révész Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei együttes sportigazgatója az orosz–ukrán háború kapcsán.

 

„Ahogy Európa több csapatában, nálunk is pályára léptek az elmúlt hétvégén az ukrán légiósok, Hej Viktor, Anton Kravcsenko és Bohdan Melnik is a kezdőben kapott helyet – nyilatkozta Révész Attila a Blikknek.Habár természetesen nagyon megrázták őket az ukrajnai események, ők is úgy érezték, hogy a futballal legalább ideig-óráig el tudják terelni a figyelmüket. Igaz, a ZTE elleni bajnoki után azonnal megragadták a telefonjukat, és érdeklődtek az otthoniak hogyléte felől.”

„Az ukrán focistáink családtagjait, rokonait lehetőség szerint áthoztuk Magyarországra, illetve átköltöztettük Kárpátaljára, de például Kravcsenko Dnyipropetrovszkban élő szülei megüzenték, hogy ők nem menekülnek sehová, ha úgy kell lennie, inkább otthon halnak meg” – tette hozzá a 49 esztendős szakember.

Révész elárulta, a klub utánpótlásában pallérozódó ukrajnai gyerekek is nagy odafigyelést igényelnek.

„A gyerekekkel, akiknek a szülei szintén Ukrajnában ragadtak, rengeteget foglalkoznak pszichológusok és tanítók, hogy fel tudják dolgozni a megpróbáltatásokat. Amiben csak tudok, én is megpróbálok segíteni nekik. A felnőttcsapatunk ukrán játékosai pedig mindenkit arra buzdítanak, hogy lehetőségeik szerint vegyenek részt egy segélynyújtó kampányban.”

Az NB I legutóbbi fordulójában a Kisvárda gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszegi TE vendégeként. A tabellán a harmadik helyen áll az együttes.

Legfrissebb hírek

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:58

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:38

„Elvártuk volna a játékosunktól, hogy személyesen közölje velünk a döntését” – közleményt adott ki a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.05.23. 18:11

A Békéscsaba kivásárolhatja szerződéséből a kisvárdai csatárt

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 08:51

Révész Attila a Kisvárdánál betöltött kettős feladatköréről: mentálisan nagyon el szoktam fáradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 17:57

Révész Attila a Kisvárda jelenlegi játékoskeretéről: nagyon sokan nem fognak maradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 08:11

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55
Ezek is érdekelhetik