ETO: a litván X-faktorban szerepelt a női csapat új szerzeménye – videó

Vágólapra másolva!
2022.03.07. 10:03
null
Alika Keene Győrben elsősorban a futballtudásával szeretne kitűnni (Fotó: eto.hu)
Amerikai védőjátékost szerződtetett a magyar bajnokságban második helyen telelő ETO FC Győr női labdarúgócsapata. Ami igazán érdekes, hogy a 28 esztendős Alika Keene tavaly szerepelt a litván X-faktorban, sőt eljutott a harmadik élő show-ig – számolt be róla a Rába-parti klub hivatalos honlapja.

Az Egyesült Államokban született, amerikai-jamaicai kettős állampolgárságú hölgy a Harvard Egyetemen végzett kognitív idegtudomány szakon – írja az eto.hu –, mellette pedig az egyetemi bajnokságban futballozott. 2016-ban diplomázott, utána azonban egy nem túl súlyos, de nehezen gyógyuló sérülés miatt egy időre eltávolodott a labdarúgástól, sokat kellett kihagynia. Ebben az időben Peruban önkénteskedett, és egy nonprofit szervezetet is vezetett. Miután visszatért a pályára, az Orlando Pride csapatában játszott, majd meghívták a jamaicai válogatottba, amely kijutott a 2019-es világbajnokságra, s ez a siker óriási motivációt adott neki a folytatáshoz.

„A menedzserem megkeresett egy litvániai lehetőséggel, én pedig belevágtam, nagyon motivált voltam, hogy fejlődjek – mondta a belső védőként és védekező középpályásként bevethető Alika Keene. – Két idényt töltöttem a litván bajnok Gintránál, játszottunk a Bajnokok Ligájában is. Nagyon jó csapat jött össze, szinte egy család lettünk a lányokkal, de a második év végén úgy éreztem, készen állok egy újabb kihívásra, és ekkor jött az ETO megkeresése. Bevallom őszintén, előtte nem nagyon hallottam Magyarországról, de aztán ahogy utánajártam, nagyon megtetszett, hogy erős a bajnokság és nagy a verseny a dobogós helyekért, nekem pedig pont erre van szükségem.”

Tudni érdemes még Alika Keene-ről, hogy 2021-ben szerepelt a litván X-faktorban, sőt három élő show-ban is énekelhetett.

„A családom, a barátaim és a labdarúgás mellett a zene mindig is kiemelt fontosságú volt az életemben. Ha nagy a nyomás rajtam, a zenéhez fordulok, mert megnyugtat és segít átlendülni a problémákon. Litvániában az első szezonom után a csapattársaim sokszor mondták, hogy ki kellene próbálnom magam valamelyik tehetségkutatóban, és pont akkor indult az X-faktor új évada, úgyhogy az ő biztatásuknak köszönhetően végül jelentkeztem, és három fordulóig jutottam az élő show-ban. Hatalmas élmény és kaland volt, a klub és a csapatom is nagyon támogatóak voltak, több órát vezettek, hogy megnézhessenek élőben, molinókkal készültek és végig szurkoltak. Szerencsére könnyen össze tudtam hangolni a focival, a verseny pont olyan napokra esett, amikor nem volt mérkőzésünk vagy edzésünk. Természetesen most elsősorban a labdarúgó karrieremre szeretnék koncentrálni, addig a zene megmarad hobbinak, de ki tudja, az aktív éveim után lehet, hogy komolyan foglalkozom majd még az énekléssel” – mondta mosolyogva Alika Keene, aki a Soroksár ellen 4–1-re megnyert vasárnapi felkészülési mérkőzésen már be is mutatkozott az ETO-ban.

ÍME, AZ ETO ÚJ SZERZEMÉNYÉNEK PRODUKCIÓI A LITVÁN X-FAKTORBAN

Legfrissebb hírek

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
4 órája

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Három hónappal a kinevezése után távozott a Magyar Kupa-győztes edzője

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 14:45

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Borbély Balázs: A kupadöntő lehetne az évad csúcspontja

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 10:49

Összeesett a meccs közben az amerikai női válogatott futballista

Minden más foci
2025.09.15. 08:43

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 16:18
Ezek is érdekelhetik