ZTE: „Rosszul érintett” – Waltner nem tudott a csatár távozásáról

„A héten azért készülünk, hogy megszerezzük a három pontot – idézi a zaol.hu a szombati bajnoki meccs kapcsán Waltner Róbertet, a ZTE FC vezetőedzője. – A Gyirmót masszív együttes, és az összecsapás mindkét részről megérdemli a hatpontos jelzőt. A győriek erősödtek az őszhöz képest, de megvannak nekünk is a céljaink. Jobban állunk, mint két hete, amikor még sok volt a beteg, de sérültjeink még akadnak.”
Waltner Róbert elmondta: az FTC elleni vereségnek persze nem örültek, de jobb csapattal találkoztak, s ráadásul döntő volt, hogy már a 12. másodpercben hátrányba kerültek. A hét elején lezárult a téli átigazolási időszak, melynek során a zalai támadószekcióból többen távoztak, köztük az átigazolási időszak utolsó napján a Vasashoz szerződött, az idényben 15 NB I-es meccsen három gólt szerző Zimonyi Dávid. A 24 éves csatár a Fradi ellen még kezdett (igaz, a gyengébb teljesítménye miatt már a 24. percben lecserélte őt a vezetőedző), de csak azért, mert Waltner Róbert nem tudott a távozási szándékáról.
„Nehezebb lesz nélkülük. Zimonyi távozása például rosszul érintett, mert csupán hétfőn szereztem róla tudomást. Kedveltem a játékát, de ha tudom, hogy elmenőben van, akkor már az FTC ellen nem kezdett volna. A távozókat a kereten belülről kell pótolni azokkal, akik rendelkezésemre állnak. Skribek alapember volt, de Babati és Zimonyi is sokat játszott. Remélem, hogy a fiatalok fejlődnek, és ők is segíteni fognak a csapatnak a játékukkal” – fogalmazott a szakember.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGENÉrkezők: Mocsi Attila (Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Liviu Antal (román, Haladás), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Sime Grzan (horvát, NK Osijek – Horvátország), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár),
Kölcsönből visszatérők: Szalay Szabolcs (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Barnabás
Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd), Bakary Nimaga (mali, szabadon igazolható), Beke Péter (Budafok)
Kölcsönbe távozók: Majnovics Martin (SV Horn – Ausztria), Németh Dániel (NK Nafta Lendva – Szlovénia), Szökrönyös Dániel (Kecskemét, legutóbb NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zimonyi Dávid (Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
| HELYSZÍN | JÁTÉKVEZETŐ | NÉZŐSZÁM | |
| Február 18., péntek | |||
| Mezőkövesd–Budapest Honvéd 0–0 | Mezőkövesd,Városi Stadion | Csonka Bence | 1000 |
| Február 19., szombat | |||
| 14.45: Kisvárda–Paksi FC (Tv: M4 Sport) | Kisvárda,Várkerti Stadion | Erdős József | |
| 17.00: Gyirmót FC Győr–ZTE FC (Tv: M4 Sport) | Gyirmót,Alcufer Stadion | Pillók Ádám | |
| 19.30: MTK Budapest–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) | Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion | Karakó Ferenc | |
| Február 20., vasárnap | |||
| 15.30: Puskás Akadémia–DVSC (Tv: M4 Sport) | Felcsút,Pancho Aréna | ||
| 17.45: Mol Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) | Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó | ||
| 1. Ferencvárosi TC | 20 | 13 | 2 | 5 | 36–17 | +19 | 41 |
| 2. Puskás Akadémia | 20 | 12 | 4 | 4 | 30–21 | +9 | 40 |
| 3. Kisvárda | 20 | 11 | 6 | 3 | 34–19 | +15 | 39 |
| 4. Mol Fehérvár | 20 | 8 | 5 | 7 | 25–24 | +1 | 29 |
| 5. Paksi FC | 20 | 8 | 3 | 9 | 50–41 | +9 | 27 |
| 6. Mezőkövesd | 21 | 7 | 6 | 8 | 25–31 | –6 | 27 |
| 7. Zalaegerszegi TE | 20 | 7 | 5 | 8 | 30–39 | –9 | 26 |
| 8. Budapest Honvéd | 21 | 7 | 3 | 11 | 35–37 | –2 | 24 |
| 9. Gyirmót FC Győr | 20 | 6 | 5 | 9 | 22–30 | –8 | 23 |
| 10. Debreceni VSC | 20 | 5 | 7 | 8 | 33–34 | –1 | 22 |
| 11. MTK Budapest | 20 | 5 | 4 | 11 | 16–35 | –19 | 19 |
| 12. Újpest FC | 20 | 4 | 6 | 10 | 24–32 | –8 | 18 |

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli







