Paks: az MTK-től szerződtettek középpályást

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 15:13
null
Kocsis Bence Pakson folytatja (Fotó: paksifc.hu)
Kocsis Bence a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksnál folytatja a pályafutását. Az MTK-tól érkező 20 éves támadó középpályás négy évre írt alá a tolnaiakhoz – írja a klub hivatalos honlapja.

Kocsis a 2021–2022-es idényben 11 NB I-es mérkőzésen kapott lehetőséget, egy gólpasszt adott.

„Nagyon örülök, hogy Paksra igazolhattam, már elsőre egy roppant szimpatikus közeg fogadott. Szeretnék minél több játékpercet kiharcolni, és minél több lehetőséghez jutni az NBI-es mérkőzések alkalmával. Kifejezetten tetszik az a stílus, amelyet a csapat képvisel, a sokgólos támadófoci. Úgy gondolom, ez feküdni fog számomra, valamint remélem, Bognár György elképzelésébe is beleférek, ami aztán gólokkal és gólpasszokkal párosul majd” – mondta el Kocsis az aláírást követően a Paks honlapján.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Kocsis Bence (MTK Budapest), Nyári Patrik (Mol Fehérvár), Kovács Nikolasz (Budapest Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Haraszti Zsolt (MTK Budapest)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Kulcsár Dávid (III. Kerületi TVE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Debreceni Ákos (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Nyári Patrik (III. Kerületi TVE), Bognár István (Arisz Limassol – Ciprus)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
13 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
14 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Vizsgálatok várnak az Újpest megsérült támadójára

Labdarúgó NB I
15 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
16 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
18 órája
Ezek is érdekelhetik