NB I: fegyelmi eljárás indult az FTC és az Újpest ellen

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 17:30
null
Szurkolói rendzavarás miatt fegyelmi eljárás indult az FTC-vel és az Újpesttel szemben (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága (FEB) kedd este közölte, hogy az NB I 18. fordulójában, az Újpest–Ferencváros (0–1) derbin történt szurkolói rendzavarásokért mindkét csapattal szemben fegyelmi eljárást indít.

 

Az MLSZ a közleményében pontosan úgy fogalmaz, hogy „a szurkolók rend megzavarásával kapcsolatos cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, pirotechnikai eszközök ismétlődő használata), valamint a rendezési hiányosság miatt” indult fegyelmi eljárás a két szervezettel szemben.

A bizottság döntött továbbá a két sárga lapos figyelmeztetés utáni, határozat nélküli eltiltásokról is, amelyből kiderül, hogy a Ferencváros játékosa, Muhamed Besic egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott azért, amiért január 27-én, a Puskás Akadémia elleni, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzésen (1–0-ra nyertek a felcsútiak) kiállították. Ez azt jelenti, hogy a következő fordulóban, vasárnap, a Paks ellen már pályára léphet, mivel az Újpest ellen letöltötte az eltiltását.

A közleményből az is kiderül, hogy a bizottság a Debrecen–Kisvárda (0–0) mérkőzésen történt szurkolói rendzavarások miatt ugyancsak fegyelmi eljárást indít a két érintett klubbal szemben. Mindkét ügyről „később” tárgyal a FEB.

Legfrissebb hírek

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

3x3-as kosárlabda Eb: a férfi és női válogatott is kikapott a debreceni felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.08.31. 21:17

Varga Ádám: Különleges meccs vár rám a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 10:18

Nagyot hajrázott a ZTE, de a Kisvárda megint nyerni tudott idegenben

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:50
Ezek is érdekelhetik