NB I: A játék már megvan ahhoz, hogy kikerüljünk a vereségszériából – Boris

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.02.26. 07:44
null
Michael Boris szerint megvan a játék, amellyel a Mol Fehérvár kikerülhet a vereségszériából (Fotó: Török Attila)
Hiába vezetett 2–0-ra, 3–2-es vereséggel távozott Paksról a Mol Fehérvár a labdarúgó NB I 22. fordulójában. A mérkőzés után Michael Boris és Bognár György értékelt. 

Először Michael Boris, a Mol Fehérvár vezetőedzője értékelt.

„Három-kettes vereség után, pláne, hogy az utolsó percben vesztettük el a mérkőzést, nehéz összefoglalni a történteket. Nagyon jól kezdtünk, megvolt bennünk a spiritusz, támadtunk, a védelem mögé tudtunk kerülni, s ez is volt a terv, mert a Paks ellen csak ilyen mentalitással lehet pályára lépni, hiszen támadó, agresszív futballt játszik. A hazaiak az első góljukat – ami egyébként gyönyörű volt – a tizehatos sarkáról lőtték, ott azért jobban is letámadhattunk volna, blokkolhattuk volna a lövést. A második gólnál a beadás okozott problémát, azt is le lehetett volna védekezni. Miután gyorsan kettő-nullás előnybe kerültünk, illetve ha a mérkőzés összképét nézzük, akkor az egy ponttal is elégedetlenek lettünk volna, úgyhogy pont nélkül távozni még kellemetlenebb élmény. Ki kell kerülnünk ebből a vereségszériából, a játék már megvan ahhoz, hogy visszataláljunk a győztes útra. Az önbizalmat kell helyreállítani.”

Mint ismert,a Mol Fehérvár ukrán légiósai az orosz–ukrán háború miatt nem léptek pályára a Paks elleni bajnokin.A kialakult helyzettel kapcsolatban a következőket mondta a vezetőedző.

„A futball egy nagy család, ez nemcsak arról szól, hogy munkakapcsolatban állunk egymással. Barátságok alakulnak ki, egymásért küzdünk hétről hétre. Ezeknek a játékosoknak a családjai a harcok által érintett területen élnek, ez az egész helyzet mindenkit sokkolt. Az öltözőben az összetartás, az egymásért való küzdelem érzete uralkodik, így ez a péntek este nem is csak a meccsről szólt. Hogy mit hoz a következő hét, számíthatok-e ezekre a játékosokra? Ezzel kapcsolatban nem akarok találgatásokba bocsátkozni. Nekünk a futballra kell koncentrálni, miközben reménykedünk, hogy ez a helyzet megoldódik. A háború katasztrófális dolog, és ha a futballra ilyen árnyékot vet, az teljesen elkeserítő.”

Bognár György, a Paks vezetőedzője így látta a mérkőzést.

„A múlt héthez hasonlóan most is nagyon rosszul kezdtünk, teljesen érthetetlen módon. A három belső védőnk helyezkedését nem igazán értettük. Aztán a második kapott gól után elkezdtünk játszani, nyomást gyakoroltunk az ellenfélre. Nekem nagyon tetszett a játék az első félidő utolsó tizenöt-húsz percében, szerintem ott a mezőnyjáték is nagyon aktív volt, s lehetőségeink is voltak. A második félidőben leegyszerűsítettük a játékot azzal, hogy Böde Dániel bejött Ádám Martin mellé, átrúgtuk a középpályát és próbáltuk az ellenfél tizenhatosán belül letámadni az ellenfelet, és ezzel nyomást gyakorolni rájuk. Nagyon sok kavarodás volt a kapu előtt, kapufák voltak, közelről nem tudtuk bekotorni, de tulajdonképpen ez a nyomás volt az, amivel ezt a mérkőzést az utolsó percben meg tudtuk nyerni.”

NB I
22. FORDULÓ
Paksi FC–Mol Fehérvár FC 3–2(Haraszti 19., Ádám 84., Lenzsér 90+4., ill. Zulj 3., Dárdai P. 13.)
Paks,Paksi FC Stadion,1871néző.Vezette:Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

GÓLVIDEÓK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC21133536–17+1942
2. Puskás Akadémia21124530–23 +740
3. Kisvárda21117337–22+1540
4. Paksi FC2294956–46+1031
5. Mol Fehérvár2285928–29 –129
6. Zalaegerszegi TE2185831–39 –829
7. Mezőkövesd2176825–31 –627
8. Debreceni VSC2167835–34 +125
9. Budapest Honvéd21731135–37 –224
10. Gyirmót FC Győr21651022–31 –923
11. Újpest FC21561026–33 –721
12. MTK Budapest21551116–35–1920
NB I, 2021–2022, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 25., péntek
Paks–Mol Fehérvár 3–2Paks,Paksi FC StadionBogár Gergő
1871
Február 26., szombat
14.30: ZTE FC–Kisvárda(Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg,ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
17.00: Budapest Honvéd–Puskás Akadémia(Tv: M4 Sport)
Budapest,Bozsik ArénaErdős József
19.30: Ferencvárosi TC–Gyirmót FC Győr(Tv: M4 Sport)
Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás
Február 27., vasárnap
14.30: Újpest FC–Mezőkövesd(Tv: M4 Sport)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
17.00: DVSC–MTK Budapest(Tv: M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik