Kisvárda: három idegen nyelvet beszél Erős Gábor

– Eddig nem tapasztalt helyzetbe került kedden az Újpest elleni Mol Magyar Kupa-nyolcaddöntőn: először kellett vesztes tétmérkőzés után gratulálni az ellenfél edzőjének.     
– Igaz a mondás, amely szerint a jó és a rossz sem tart örökké – válaszolta Erős Gábor, a Kisvárda Master Good 41 éves vezetőedzője. – Nyilván nem örülök a kiesésnek, de ha már vereség, inkább itt jöjjön, mint a bajnokságban. Mielőtt valaki félreértene: nem adtuk fel a kupát, de itt tudtunk például lehetőséget adni Králik Péternek, aki eddig az NB III-as csapatban futballozott. A keretünk valamennyi tagjára szükség van, tűzben kell tartani mindenkit. Aki Kisvárdán futballozik, nem ajándékba kapta a lehetőséget, jó játékos; egyszerűen annyi történt, hogy bár több lehetőségünk volt, és a vezetést is megszereztük, elveszítettünk egy kiélezett mérkőzést.

– Egy hete az volt a hír, a Mezőkövesdet irányító Supka Attila a háromszázadik élvonalbeli meccsére készül vezetőedzőként, önnek pénteken jön a nyolcadik. Miként hangzik, hogy a legjobbak között még nem veszített bajnokit?     
– Nagyon jól, de mindenekelőtt gratulálok Attilának a jubileumhoz. Nem akármilyen eredményei vannak, boldog lennék, ha eljutnék addig, ahol most ő tart. Jó lenne a bajnoki veretlenséget minél hosszabbra nyújtani, és ez nem miattam, hanem a csapat miatt fontos elsősorban. Ebben az esetben tapadnánk az éllovas Puskás Akadémiára, és valami olyat vihetnénk véghez, ami egyedülálló a klub történetében.

 – Megvan a pillanat, amikor először fordult meg a fejében, hogy edző lesz?     
– Amikor kétezertizenkettőben külföldről hazajöttem Gyirmótra, már volt ilyen gondolatom. Szerettem volna edzői tanfolyamra jelentkezni – a most a Budafokot irányító Csizmadia Csabával együtt –, de Csank János azt mondta, ne hiányozzak az edzésekről, szükség van rám, később is elkezdhetem. Aztán Kisvárdára kerültem, minden utánpótláscsapatnál megfordultam, s nagyon jó szakemberek mellett dolgoztam, sokat tanultam. Amikor Joao Janeiro a DAC-hoz szerződött, ideiglenesen bizalmat kaptam, és mert jól sikerült az az öt bajnoki, véglegesítettek. Igyekszem meghálálni a bizalmat.

– Az élvonalban az ETO-ban mutatkozott be, később volt a Honvéd, a Pécs és a Ferencváros labdarúgója. Az edzők közül ki volt a legnagyobb hatással önre?     
– Garami Józsi bácsi! Rengeteg sztorim van vele kapcsolatban, de ennél fontosabb, hogy hihetetlen pedagógiai érzékkel van megáldva, nagyon értett a játékosokhoz. Pontosan tudta, mikor kell ütni vagy dicsérni, olyan megérzései voltak, ami nagyon ritka. De sokat köszönhetek az ETO legendás támadójának, Szabó Ottónak, valamint Tamási Zsoltnak is, ők a győri utánpótlásban foglalkoztak velem. Persze említhetném Gellei Imrét, aki az utánpótlás-válogatottnál volt az edzőm, és persze nem hagyhatom ki Emilio Ferrerát sem, aki Görögországban dolgozott velem. A belga tréner pökhendi ember volt, ugyanakkor kivételes szakmai felkészültségű.

– Bánja, hogy a Ferencvárosban éppen akkor futballozott, amikor a klub messze nem a legszebb napjait élte?     
– Mostoha időszak volt az a klub életében, és bár az idény végén kizárták az NB I-ből a Fradit, rengeteg szép emlékem van, sokra tartom, hogy a zöld-fehéreknél játszhattam! Öt hónapig nem kaptunk fizetést, úgy voltam vele, inkább elmegyek az osztrák harmadik-negyedik ligába, csak ne Magyarországon kelljen futballozni. Ugyanakkor megmaradtak a barátságok, kapcsolatok, ez jó érzés és egyben elismerés is.

– A görögországi, bulgáriai légiós éveknek mi volt a legfontosabb tapasztalata?     
– Hogy három nyelven, angolul, görögül és bolgárul is megtanultam. Új futballkultúrákat ismertem meg, olyan csapatok ellen léphettem pályára, mint az Olympiakosz, futballistaként a legjobb éveimet töltöttem külföldön. Tény, nem topbajnokságban játszottam, de nem küldtek haza két-három hónap után, hat évet csak lehúztam, és erre büszke vagyok.

– Mondhatjuk, hogy a futballal kapcsolatosan kétezertizennégy nyarán hozta meg egyik legfontosabb döntését?     
– Nagyon szeretek Kisvárdán élni, ugyanakkor Győr az otthonom. Amikor csaknem tíz évvel ezelőtt külföldről visszatértem, nem gondoltam, hogy kimozdulok Gyirmótról, ám két évvel később Révész Attila felvázolt valamit, ami szimpatikus volt. Gondoltam, két évet levezetek majd Várdán, aztán elindulok az edzői pályán. Feljutottunk, aztán az NB II-ben negyedikek lettünk, rúgtam a gólokat, jól ment a játék, majd a harmadik idényben az utolsó fordulóban elbuktuk a feljutást a Balmazújvárossal szemben. Utána Kondás Elemér lett a vezetőedző, a segítője lettem, feljutottunk, végigjártam a ranglétrát, és most itt tartok. Ahogyan a klub fejlődött, én minden lépésnél itt voltam, és ez csodás érzés.

– A Kisvárda öltözője nagyon sokszínű. Könnyű a kommunikáció a labdarúgókkal?     
– Szerencsére nekem az. Az angol a közös nyelv, szinte mindenki beszéli, de előttem nem szoktak susmorogni, hiszen tudják, sok mindent megértek abból, ha éppen szerbül vagy ukránul beszélnek.

– Nagyon úgy tűnik, történetének legjobb szereplése küszöbén áll a klub. Belegondolt már, hogy az idény alapjaiban határozhatja meg edzői karrierjét?     
– Igyekszem nem belegondolni. Csak a következő mérkőzésre összpontosítok, de azért ott motoszkál a fejekben, hogy csalódást jelentene, ha nem múljuk felül az elmúlt idényt. Az a minimum, hogy pontszámban jobbak legyünk, ehhez még kilencet kell szerezni, és bár a dobogón van kilenc pont előnyünk a negyedik Mol Fehérvárral szemben, nem akarunk terhet rakni a játékosokra. Két bajnokin négy pontot szereztünk, ez adhat önbizalmat, de tudom, nem én leszek a legjobb edző, ha dobogón végzünk, rengeteget kell még tanulnom.

– Három nappal az Újpest elleni Magyar Kupa-találkozó után pénteken ismét a Szusza Ferenc Stadionban játszanak, ezúttal a bajnoki pontokért.     
– Nem megszokott ez a forgatókönyv. Az ellenfél ugyanaz, de a mérkőzés egészen más lesz. Fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból, ne lépjünk bele ugyanabba a folyóba. Kedden szomorú arcokat láttam az öltözőben, örülök hogy a játékosokat bántotta a vereség. A rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándort nagyon sajnálom, elképesztő, amit eddig a sportágában véghez vitt, megérdemelte volna Pekingben az aranyérmet! Négy évet kell várnia arra, hogy ezer méteren olimpiai bajnok lehessen, nekünk viszont három nappal később lehetőségünk van visszavágni az Újpestnek.