Játékossors: születésnapján jelentette be a visszavonulását Lanzafame

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.09. 13:13
null
A korábban a Honvédban és az FTC-ben is szereplő Lanzafame levélben búcsúzott el a labdarúgástól (Fotó: Szabó Miklós)
A tekintélyes olasz sportújságíró, Gianluca Di Marzio honlapján jelent meg a korábban a Budapest Honvédban és a Ferencvárosban is szereplő Davide Lanzafame érzelmes levele, melyben bejelentette, hogy szögre akasztja a stoplist.

 

Sok kispesti drukker számára felcsillant a remény, hogy a közönségkedvenc Lanzafame visszatér a Budapest Honvédhoz, mivel múlt hét szombaton feltűnt a Bozsik Arénában, a Honvéd–Gyirmót (0–1) bajnokin.

Ugyanakkor a 35. életévét szerdán betöltő játékos a mai napon bejelentette: visszavonul a labdarúgástól.

Lanzafame először 2013 januárjában szerződött Magyarországra, akkor fél évre kölcsönbe a Cataniától a piros-feketékhez, akik 2016-ban véglegesen is megszerezték a játékjogát. Ezután 2018-ban a Ferencvároshoz igazolt, majd visszatért a kispestiekhez, akiktől 2020 augusztusában távozott, és az Adana Demirspor labdarúgója lett. Törökországot tavaly februárban hagyta el, hogy csatlakozzon a Serie B-ben szereplő Vicenzához, ám pár hete szerződést bontottak a felek.

A játékos a Budapest Honvéddal (2016–2017) és a Ferencvárossal (2018–2019) is nyert bajnokságot, valamint kétszer is az NB I gólkirálya volt (2017–2018, 2018–2019). A kispestiekkel a bajnokság mellett Magyar Kupát is nyert a 2019–2020-as idényben.

A BÚCSÚLEVÉL

„Régen találkoztunk. Kiskorom óta az életem része voltál. Megadtad a lehetőséget, hogy férfivá érjek, hogy sok helyre elutazzak, hogy különböző emberekkel és kultúrákkal találkozzak. Megörvendeztettél, izgatottá tettél, ugyanakkor sokszor elestem és sírtam miattad. Több voltál, mint sport.

Tisztelettel tartozom neked, ma még inkább, mint a múltban, mert 35 évesen úgy érzem, elbúcsúzhatok tőled. Ez egy olyan utazás volt, amit sohasem felejtek el. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést, de a boldogság, hogy a részesed lehettem, nagyobb.

Kötelességem, hogy köszönetet mondjak a szüleimnek, a testvéremnek, a feleségemnek, a lányaimnak, akik folyamatosan támogattak az úton, ami nem volt mindig egyszerű. Nagyszerűek voltatok hozzám. Végül, köszönöm, olasz labdarúgás, hogy ennyire szerethetlek. Mindig szerves része maradsz az életemnek” – áll a Juventusban nevelkedő támadó búcsúlevelében.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
56 perce

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
13 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
14 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
16 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
21 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 15:04

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08
Ezek is érdekelhetik