Újpest: Tallo napokon belül távozhat a Megyeri útról – NS-infó

B.A.B., K.T.I.B.A.B., K.T.I.
Vágólapra másolva!
2022.01.10. 18:06
null
Junior Tallo (balra) a török másodosztályban folytathatja (Fotó: Árvai Károly)
A török másodosztályban szereplő Samsunspor szeretné szerződtetni az Újpest elefántcsontparti támadóját, Junior Tallót. A megegyezés csupán napok kérdése lehet – értesült a Nemzeti Sport.

 

Tallo 2020 nyarán érkezett Újpestre, korábban a többi között a Roma, a Bari, az Ajaccio és a Lille játékosa is volt. Az elefántcsontparti válogatottban nyolcszor kapott lehetőséget.

A lila-fehéreknél az első idényében 27 tétmeccsen nyolc gólig és hét gólpasszig jutott, igaz, találatai mellett fegyelmezetlenségével is felhívta magára a figyelmet, a tavaszi szezon elején például zsinórban öt meccset kellett kihagynia eltiltás miatt.

A 29 esztendős labdarúgó második újpesti évadjában már jóval kevesebb játékpercet kapott: ősszel kilenc bajnokin lépett pályára, és mindössze két gólt szerzett. Apró szépségtapasz lehet a számára, hogy az Európa-konferencialiga-selejtezőben négy meccsen szintén kétszer volt eredményes.

A Samsunspor a török másodosztályban 18 mérkőzés után a nyolcadik helyen áll – egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, mint a tabellán két ponttal előtte álló Adanaspor.

A Nemzeti Sport információi szerint a felek már felvették a kapcsolatot egymással, és csak napok kérdése lehet a megegyezés.

A török együttes Tallo profi karrierjének 11. állomáshelye lehet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Junior Tallo (elefántcsontparti – Samsunspor, Törökország)

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik