NB I: a Budapest Honvéd is lemondta az edzőtábort

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.07. 10:19
null
Horváth Ferenc együttese nem utazik el Törökországba (Fotó: Dömötör Csaba)
Pozitív koronavírustesztek miatt a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd nem utazik el a törökországi edzőtáborba – írja a klub közleménye.

Mint korábban beszámoltunk róla, ha a csütörtöki tesztek többeknél pozitív eredményt hoznak, akkor nem utazik el a Honvéd Törökországba. A klub honlapjának tájékoztatása szerint hat játékos és három stábtag tesztje lett pozitív – emiatt lemondták az eredetileg január 8. és 19. közé tervezett beleki edzőtábort.

Nagyon szerettünk volna elutazni és erős csapatokkal játszani felkészülési mérkőzéseket, de ebben a helyzetben az az egyetlen felelős döntés ha játékosaink és a stábtagok egészségét védve lefújjuk az edzőtábort. Nehéz helyzetben vagyunk, de megpróbálunk a lehető legbiztonságosabb körülmények között felkészülni a bajnoki rajtra – mondta Kun Gábor ügyvezető a klub honlapjának.

Mint ismert, a Mol Fehérvár csütörtökön mondta le a spanyolországi edzőtáborát, szintén pozitív koronavírustesztek miatt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Vida Kristopher (Piast Gliwice – Lengyelország) Távozók: Eppel Márton (DVTK), Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert, Talys Oliveira (brazil), Zinédine Machach (francia)

Legfrissebb hírek

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
8 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
17 órája

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Martin Chlumecky most megismerheti a Paks játékát

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 12:22

Ami biztos: helyzetekben nem lesz hiány a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:59

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24
Ezek is érdekelhetik