MTK: három játékos távozását is bejelentették

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 15:02
null
Dimitrov (jobbra) 2020-ban érkezett az MTK-hoz, 36 NB I-es bajnokit játszott a csapatban, de a téli felkészülést már nem kezdte meg az együttessel (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Az MTK Budapest NB I-es labdarúgócsapata délelőtt bejelentette Szakály Dénes és a szlovák Andrej Kadlec szerződtetését, míg délután három játékos távozásáról adott hírt a klub hivatalos honlapja.

 

„A rövid bajnoki szünet után hétfőn elkezdtük a felkészülést a tavaszi idényre – írja az MTK labdarúgócsapatának hivatalos honlapja, az mtkbudapest.hu. Már nem csapatunkkal kezdte meg a munkát Tiago Ferreira, Szrdjan Dimitrov és Haraszti Zsolt sem, ők mindannyian távoznak. A portugál védő másfél éven át volt klubunk játékosa, most közös megegyezéssel bontottunk szerződést. Ahogyan Dimitrovval is, a 29 éves középpályás bő egy éven át erősítette csapatunkat, míg az ősszel nálunk kölcsönben lévő Haraszti visszatér Paksra.”

Az MTK korábban három új játékost jelentette be, a csatár Futács Márkót már a hétvégén, hétfőn pedig a szlovák védőt, Andrej Kadlecet és a középpályás Szakály Dénest.

Az MTK ezen a héten itthon készül a január végi bajnoki rajtra, majd január 15. és január 22. között a tervek szerint Törökországban edzőtáborozik Márton Gábor vezetőedző együttese. Legalább három felkészülési meccs szerepel a törökországi programban, élvonalbeli klubok ellen, de indulás előtt, január 14-én még Magyarországon is lesz egy edzőmérkőzése az együttesnek. Az ellenfelekről és a konkrét időpontokról későbbre ígért tájékoztatást a klub.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Andrej Kadlec (szlovák, SKF Sered – Szlovákia), Futács Márkó (Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Szakály Dénes (BFC Siófok)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Marin Jurina (bosnyák, Mezőkövesd), Szépe János (Mezőkövesd)
Távozók: Tiago Ferreira (portugál, szabadon igazolható), Szrdjan Dimitrov (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Haraszti Zsolt (Paksi FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
4 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
5 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
10 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik