MLSZ: új eljárás indul a DVSC súlyos pénzbüntetésének ügyében

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.12. 19:24
null
Új eljárás indul a DVSC súlyos pénzbüntetésének ügyében (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC súlyos pénzbüntetést kapott a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának december 16-i ülésén. A klub fellebbezett a döntés ellen, és szerdán (ma) a hivatalos oldalán tudatta, hogy a fellebbviteli bizottság január 12-én az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte, s a fegyelmi bizottságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a DVSC-t az Újpest elleni idegenbeli, valamint az FTC elleni hazai bajnoki mérkőzése kapcsán – az indoklás szerint – a szurkolói által skandált obszcén és megbotránkoztató rigmusokért, illetve pirotechnikai eszközök használata miatt 2 millió 200 ezer forintos pénzbüntetésben részesítette.

Az is kiderült, hogy ezzel együtt ebben az idényben csaknem 4.5 millió forint büntetést kapott a Debrecen, ami jelentős anyagi terhet jelent a klubnak.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
7 órája

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29
Ezek is érdekelhetik