FTC: Nyomást helyezek Dibusz Dénesre – Bogdán Ádám

– Hallom, gitározni tanul?
– Az elmúlt tizenöt évben nem adtam fel – nevetett lapunknak adott interjújában Bogdán Ádám, a Ferencváros kapusa. – A gitár régi szerelem, ismerek egy-két akkordot, sőt néhány számot el is tudok játszani, de itt megáll a tudomány. A kislányom, Mila pedig dobolni tanul. Na, az sem semmi...

– A kemény edzések után van még ereje hangszerrel bíbelődni otthon?
– Túl vagyok néhány felkészülésen, ebből a szempontból tapasztalt vagyok. Tudom, mikor kell pihenni, mikor van szükség alvásra, lazításra. Nagy szerencsém van a hátországgal, a feleségem mindenben segítségemre van.

– A minap Botka Endre beszélt arról, hogy a mezőnyjátékosok másfélszer annyit futnak, mint korábban. Mi a helyzet a kapusokkal?
– Változott az edzésmunka. Az új kapus­edző, Gintaras Stauce bevezetett néhány új gyakorlatot, Balogh Tamással felváltva edzenek bennünket. A terveket közösen írják, és kiegészítik egymás munkáját. Egyelőre nagyon jól működik ez, reméljük, így is marad. A magam részéről nagyon élvezem a melót, és ami a legnagyobb változás, hogy több idő jut magunkra.

– Ezt hogy érti?
– Hagynak bennünket dolgozni! Egy kapusnak ez különösen fontos. Szerhij Rebrovnál és Peter Stögernél is kevesebb időnk volt magunkra. Gintaras Stauce ezer éve együtt dolgozik Sztanyiszlav Csercseszovval, bizonyára tudják, mire számíthatnak egymástól. A kapusok edzése is óraműpontossággal zajlik, mindent előre megterveznek. Egyetlen pillanatig sem unatkozunk, és azt sem tagadom, a tréning végén néha jólesik leülni.

– Nagyon elfáradnak?
– Kemények az edzések, de még véletlenül sem hajtanak szét bennünket. Azt érezni, mindent kontroll alatt tartanak, a terhelést is lépésről lépésre fokozzák. A mezőnyjátékosoknál a futásra és labdatartásra épül a tréning, a szakmai stáb alaposan meghajtja őket, de ebben a periódusban ez így van rendjén, az ellenkezője lenne a furcsa.

– Sztanyiszlav Csercseszov egykori kapusként más szemmel néz önökre?
– Játék közben egy-egy nagy védést rendre megtapsol, esetleg odaszól. Mondjuk úgy, respektálja a kapusokat, nem amolyan szükséges rosszként tekint ránk – pályafutásom alatt ilyesmire is volt példa... Tisztában van vele, milyen a kapuban állni, megkapjuk a szükséges időt, figyelmet. Nekünk van egyfajta rituálénk, szeretünk alaposan bemelegíteni, tudjuk, mennyi időre van szükségünk, hogy elérjük az üzemi hőmérsékletet.

– Beszélgetett már Sztanyiszlav Csercseszovval a csapatban betöltendő szerepéről?
– Egyelőre külön nem, de amúgy sem vagyok az a típus, aki keresi ennek a lehetőségét. Teszem a dolgomat, és a maximumot adom az edzéseken.

– Szeptemberben harmincnégy éves lett – hogyan tartja ébren a motivációt, a tüzet?
– Szeretnék újra bajnokságot ünnepelni, és emellett nyomást helyezek Dibusz Dénesre, hogy lássa a szakmai stáb: ha szükség van rám, itt vagyok. Nyilván nem örülök, ha nem játszom, ám ha megkapom a lehetőséget, élnem kell vele. Fontos motiváció, hogy megragadjak a válogatott keretében. Óriási élmény a kerettel készülni, részese lenni a nemzeti csapat felkészülésének, mérkőzéseinek. Olyan állapotban szeretnék lenni a tavasszal, hogy erre továbbra is reális esélyem legyen. Jártam egy-két öltözőben, nyugodtan mondhatom, nagyon ritka, hogy valahol olyan remek a csapategység, mint a válogatottnál.