Felkészülés: a Paks legyőzte orosz élvonalbeli ellenfelét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 17:03
null
Ádám Martin és Böde Dániel góljával győzött a Paks (Fotó: Kovács Péter – archív)
Egy győzelem, egy vereség a Törökországban edzőtáborozó NB I-es labdarúgócsapatok keddi mérlege: a Paks 2–0-ra megverte az orosz élvonalban maradásért harcoló Ufát, a Kisvárda 1–0-ra kikapott a cseh bajnokság ötödik helyén álló Baník Ostravától.

 

„Egy orosz első osztályú csapat nyilván szervezett és fizikailag rendben van, és ami érdekes volt, mennyire tud érvényesülni egy ilyen gárda ellen a letámadásunk. Jól, hiszen rengeteg időt töltöttünk az ellenfél térfelén. Ma felcsillant a fény az alagút végén, védekezésünk racionális volt, és egy-egy hibától eltekintve az Ufa nem tudott kibontakozni ellenünk. Ez is pozitívum, illetve az is, hogy a góljainkon túl további helyzeteket is kidolgoztunk” – értékelte csapata győzelmét a paksiak vezetőedzője, Bognár György.

Erős Gábor, a Kisvárda vezetőedzője több játékost is más szerepkörben próbált ki a keddi mérkőzésen, és a szünetben is több szerkezeti változást eszközölt – derül ki a Kisvárda honlapjának beszámolójából. – Az első játékrészben is voltak lehetőségei a magyar csapatnak, amely a fordulás után támadott többet, de akkor is legfeljebb kapufáig jutott. A Baník egy távoli lövéssel döntötte el a meccset.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
KISVÁRDA–BANÍK OSTRAVA (cseh) 0–1 (0–0)
Side (
Törökország), Arslan Zeki Demirci Sportkomplexum
KISVÁRDA: Odincov – Peteleu, Kravcsenko, Prenga. Leoni (Csirkovics, a szünetben) – Melnik (Camaj, a szünetben), Ötvös – Navrátil (Nagy M. K., 61.), Makowski (Zlicsics, 72.), Bumba – Mesanovic (Heles, 80.). Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: L. Budinsky (53.)
Forrás: kisvardafc.hu

PAKSI FC–FK UFA (orosz) 2–0 (0–0)
Belek (Törökország), Cornelia De Luxe Resort
PAKS: Rácz G. – Vas, Szélpál (Tamás, 68.), Lenzsér (Szekszárdi, 80.), Szabó J. (Medgyes, 68.) – Sajbán Máté (Balogh B., 59.), Kesztyűs B., Papp K., Medgyes (Böde, a szünetben) – Bognár I. (Nagy R.), Ádám M. (Windecker, 59.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Ádám M. (48.), Böde (87.)
Forrás: paksifc.hu

Legfrissebb hírek

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:52

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46

Nagyot hajrázott a ZTE, de a Kisvárda megint nyerni tudott idegenben

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:50

Várkonyi Bence: Ki vagyunk éhezve a sikerre

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 09:27
Ezek is érdekelhetik