Afrika-kupa: „Hatalmas élmény volt” – Samy Mmaee már a nyolcaddöntőre készül

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 11:05
null
Samy Mmaee (24) szerint megvan a képességük ahhoz, hogy legyőzzék Malawit (Fotó: AFP)
Nincs könnyű mérkőzés az Afrikai Nemzetek Kupáján, de fontos volt a jó kezdés Marokkónak Samy Mmaee szerint. A Ferencváros hátvédje a kontinensbajnokságról, valamint testvére, Ryan állapotáról is beszélt a fradi.hu-nak adott interjújában.

 

„Valóban jól szerepeltünk a csoportban, de ez az Afrika-kupa, itt nincs könnyű mérkőzés, mindegyiket nagyon nehéznek ítélem meg – mondta Samy Mmaee a fradi.hu kérdésére. – A legfontosabb talán a Ghána elleni egy–nullás győzelmünk volt, hiszen a célunk az volt, hogy jól kezdjük meg a tornát. Hatalmas élmény volt, hogy egy ilyen rangos viadalon rögtön az első meccsen kezdőként játszhattam.”

A marokkói hátvédet testvére, Ryan Mmaee állapotáról is kérdezték. „Egyre jobban van. Az első meccs előtt kisebb bokasérülése volt, így nem készülhetett együtt a csapattal. Most már külön edzései vannak, és ahogy látom, jelentősen javul az állapota. Azt gondolom, hogy a Malawi elleni nyolcaddöntős meccsen már legalább a kispadra leül majd.” Samy Mmaee azt is hozzátette, fontos láncszeme a válogatottnak testvére, így nagy szükségük van rá, de biztos abban, hogy még erősebben tér majd vissza a pályára.

A Ferencváros hátvédje arról is beszélt a klub hivatalos honlapjának, hogy teljesen elégedett a szervezéssel és a körülményekkel, valamint a szurkolók is jó hangulatot teremtenek. Emellett azt is elmondta, okos, de óvatos és koncentrált futballt kell játszaniuk a Malawi elleni keddi nyolcaddöntőben, de úgy érzi, a csapat képessége megvan ahhoz, hogy sikerrel vegye ezt az akadályt.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
11 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
16 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
2025.09.30. 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik