NB I: Ádám Martin szívesen bemutatkozna a válogatottban

Vágólapra másolva!
2021.12.08. 11:19
null
Ádám Martin 12 gólnál jár a jelenlegi bajnoki kiírásban (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)
A labdarúgó NB I góllövőlistáját 12 találattal vezető paksi Ádám Martin azt mondta, nagyon örülne annak, ha meghívót kapna a válogatottba, és a hazáját is képviselhetné meccseken.


„Természetesen az embernek megfordul a fejében ez a lehetőség is, amikor jól megy, de nem verem ezt nagydobra. Mindennap dolgozok, aztán majd ha a szövetségi kapitány is úgy látja, akkor biztosan kapok meghívót. Nyilván örülnék neki, szerintem minden játékosnak az az álma, hogy a hazája csapatát szolgálja, természetesen nekem is. Remélem, hogy hamarosan valóra válik”
– nyilatkozott szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában a 27 éves csatár.

A futballista beszélt a külföldi folytatás lehetőségéről is, elárulta, hogy az angol futball áll hozzá a legközelebb, de a klubváltás szerinte legkorábban nyáron válhat aktuálissá.

Ádám Martin legutóbb a Budapest Honvéd ellen volt eredményes, kétszer is, az első gólját pedig úgy jellemezte, hogy pályafutása három legszebb találata között volt.

„Az biztos, hogy a mostani tizenkettő közül ez volt a legszebb. Remélem, hogy még sok ilyen lesz” – fogalmazott.

A támadó hozzátette: bár jó érzés, hogy termeli a gólokat, de a csapatnak összességében nem megy az utóbbi időben, az előző nyolc bajnokijukból mindössze egyet sikerült megnyerniük.

„Idén még lesz két meccsünk, reméljük, hogy ezeket sikerrel tudjuk venni” – mondta, hangsúlyozva, hogy stabilizálni kell a védekezésüket, másrészt neki is jobban kell összpontosítania, mert hiába lőtt sok gólt, több helyzetet is elpuskázott.

A Paks jelenleg a nyolcadik helyen áll az NB I-ben, idén még az MTK Budapest és az Újpest vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
5 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
6 órája

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 15:04

Újpest–DVTK meccsel kezdődik az NB I új idénye – megvan az első két forduló programja

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:13

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 09:36

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28
Ezek is érdekelhetik