FTC: valószínűleg a télen távozik a háromszoros bajnok védő

Vágólapra másolva!
2021.11.10. 09:51
null
Lasa Dvali (Fotó: Tumbász Hédi)
Lasa Dvali, a labdarúgó NB I-ben szereplő FTC grúz védője szerint a téli átigazolási időszakban elhagyja a zöld-fehéreket.

 

Lasa Dvali a mostani idényben csupán két tétmérkőzésen szerepelt a Fradiban. Végigjátszotta a Prishtina ellen 3–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-selejtezőt és az FC Hatvan elleni Magyar Kupa-találkozót, amelyen a Ferencváros 9–0-ra győzött.

A 26 esztendős grúz válogatott hátvéd sérüléssel bajlódott. A közelmúltban az FTC NB III-as tartalékcsapatában szerepelt. A harmadosztályban három találkozón játszott, egy gólt szerzett.

„Én kértem, hogy a tartalékcsapatban futballozzak, hogy minél előbb visszanyerjem a formámat a sérülésem után. Az első csapat hetente két mérkőzést játszik, egy sérülés után ez túl nagy terhelés lett volna”
– idézi a gomagebi.ge Lasa Dvalit.

„A Ferencvárossal három bajnoki címet nyertem, háromszor jutottunk be a csoportkörbe valamelyik európai kupasorozatban. Itt az idő, hogy új fejezetet kezdjek a pályafutásomban. Valószínűleg a télen új csapatot keresek magamnak, igaz, konkrétumokról jelenleg nem tudok beszámolni. Sok idő van még januárig.”


Dvali szeptemberben nem tudott a grúz válogatott rendelkezésére állni, ám az októberi két világbajnoki selejtezőt Görögország (0–2) és Koszovó (2–1) ellen egyaránt végigjátszotta, s ezúttal is meghívót kapott Willy Sagnol szövetségi kapitánytól. A grúzok csütörtökön Svédországot látják vendégül tétmérkőzésen, négy nappal később Üzbegisztánnal játszanak felkészülési meccset.

A 22-szeres válogatott védő 2019 januárjában igazolt a Fradihoz, amelyben 59 tétmérkőzésen játszott, összesen két gólt szerzett. A Transfermarkt szerint a szerződése jövő nyáron lejár.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
14 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
17 órája

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
17 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
18 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája
Ezek is érdekelhetik