FTC: Messze vagyok a csúcsformámtól – Marko Marin

 

– Parádés góllal mutatkozott be az NB I-ben. Ösztönös mozdulat volt?
– Adta magát – felelte lapunknak Marko Marin, a Ferencváros 32 éves középpályása, aki a Kisvárda ellen 4–0-ra megnyert találkozón a harmadik gólt szerezte. – Ryan Mmaee mesterien sarkazott elém, én pedig amikor láttam, hogy a kapus kilép a gólvonalról, átemeltem rajta a labdát.

– A mozdulatból arra is következtethetnénk, tökéletes formában van.
– Messze vagyok a csúcsformámtól.

– Hol tart akkor most?
– A nyáron érkeztem Magyarországra, a képességeimmel mindenki tisztában van. Erőnlétileg kellett utolérnem magamat. Az önbizalmammal sohasem volt gond, tudom, mire vagyok képes, de ahhoz, hogy ezt meg is tudjam mutatni, munka kell. Sok munka. Immár készen állok rá, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba.

– A Kisvárda a szünet után emberhátrányba került. A piros lap mennyire változtatta meg a játék képét?
– Sokkal több terület nyílt előttünk. De az emberelőnyt nem ajándékba kaptuk, egy-egy párharcba nem lehet úgy belemenni, mint ahogyan Matheus Leoni tette. Ha mégis így tesz, ne csodálkozzon, ha piros lapot kap. A mérkőzésen egyébként ha öt perc gyengébb periódusunk volt. A fordulás után egyenlíthetett volna a hazai csapat, de Dibusz Dénesnek köszönhetően jól jöttünk ki abból az időszakból.

– Nagy volt az öröm az öltözőben?
– Úgy vágtunk neki az összecsapásnak, hogy a válogatott szünetben mi álljunk a tabella élén. Fontos volt, hogy megmutassuk, az elmúlt hetek visszafogottabb teljesítménye után sem kerültünk hullámvölgybe. Nem volt felhőtlen a hangulat az öltözőben, a Celtic elleni Európa-liga-vereség mindannyiunkat megviselt. Szeretnénk bajnokok lenni, ehhez a vasárnapi mérkőzést is meg kellett nyerni.

– Megfordult néhány bajnokságban, a Bundesliga mellett játszott Olaszországban, Angliában, Spanyolországban, Belgiumban, Törökországban, Görögországban, Szaúd-Arábiában és Szerbiában is. Hol szeretett a legjobban futballozni?
– Nem is kérdés, a Bundesliga az első. Németországban nőttem fel, két és fél éves voltam, amikor oda költöztünk. Számomra Németország jelenti az otthont, Szerbia csak azután következik. A szüleim Belgrádban születtek, ott nőttek fel, ezért is volt számomra nagy esemény, hogy játszhattam a Crvena zvezdában. Valóban sok helyen megfordultam, és ha egyet kellene kiemelnem, az Spanyolország lenne. Egészen más stílusban játszanak ott a csapatok, mint bármelyik másik európai országban. Még Angliát sem lehet velük egy lapon említeni.

– És melyik volt a legjobb csapat, amelyben játszott? Egyáltalán tud választani?
– A Chelsea. Amikor kétezertizenkettőben oda igazoltam, a világ legjobb csapata volt, Didier Drogbával, Frank Lamparddal, John Terryvel. Érkezésem előtt nyerték meg a Bajnokok Ligáját, majd következett az Európa-liga-diadal. Pedig a Werder Bremen vagy éppen a Sevilla sem volt rossz együttes, utóbbival megnyertem az Európa-ligát.

– És a kétezertízes dél-afrikai világbajnokság? A német válogatottal bronzérmet nyertek.
– Sohasem felejtem el azokat a heteket. A bronzmérkőzésen Uruguayt győztük le három-kettőre, remek csapatunk volt. Minden játékosnak a csúcsot jelenti karrierjében, ha világbajnokságon szerepelhet. Nekem ez a legnagyobb élmény. Az elődöntőben a későbbi győztes spanyolok állítottak meg bennünket, állítom, ha a döntőben találkozunk, aranyérmesek vagyunk. És tudja, mi maradt meg bennem a mai napig arról a világbajnokságról?

– Éspedig?
– A vuvuzela hangja. A helyszínen eleinte idegesítő volt a jellegzetes hangszer monoton hangja, kellett egy-két mérkőzés, míg megszoktuk.

– Legutóbb Szaúd-Arábiában futballozott. Ott hogyan érezte magát?
– Jobban, mint amire számítottam. Egyáltalán nem olyan alacsony a bajnokság színvonala, mint ahogyan azt sokan feltételezik. Minden csapatban hét külföldi lehet, ők általában a minőséget képviselik. Én sem véletlenül mentem oda. És az ázsiai futballisták is nagyon jók. Sajnos a koronavírus miatt odaérkezésem után csupán az első három hónapban lehettek szurkolók a lelátókon, azt követően üres stadionokban futballoztunk. De jó volt új kultúrát megismerni, valami másba belekóstolni.

– A családja mindenhova költözik önnel?
– Számomra létkérdés, hogy a közelemben legyenek. Mindenhova jönnek velem, Szaúd-Arábia sem volt ez alól kivétel. A feleségemmel két kisgyermekünk van, a fiunk négyéves, a kislányunk most múlt egy. Nem unatkozom a hétköznapokban sem.

– A kisfia futballozik?
– Egyelőre csak velem, odahaza. De imádja a focit, a hétvégi, kisvárdai mérkőzés után is alig várta, hogy hazaérjek, és elújságolja, látta a gólomat a televízióban.