FTC: Égi jel, hogy a Fradi játékosa lehettem – Mucha József

– Megbarátkozott már azzal a gondolattal, hogy hetvenéves lett?
– Hát, nagyon nehezet kérdezett… Mellbevágó, hogy már hetven vagyok, de az a helyzet, hogy aki ezerkilencszázötvenegyben született, és nem halt meg fiatalon, az bizony kétezerhuszonegyben a hetedik ikszhez érkezik! A keringésem, a vérnyomásom tudomásom szerint optimális, szövetségi ellenőrként van elfoglaltságom, ami csak félig munka, hiszen egyben szenvedély is. Azért ha őszinte akarok lenni, nem egyszerű feldolgozni ezt a hetvenet…

– Ebben a megváltozott világban volt lehetőség a barátokkal ünnepelni? Egyáltalán megünnepli az ember, amikor ilyen kerek évfordulóhoz ér?
– A Ferencvárosnál Takács Tiborék köszöntöttek a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület nevében: Juhász István, Szőke István, Rab Tibor, Pogány László és még sokan a régiek közül megtiszteltek a jelenlétükkel, ott volt a fiam is, másnap pedig Nyíri Zoltán az egyesület részéről, Bálint László pedig a Baráti Kör elnökeként gratulált. De rengeteg üzenetet, telefonhívást kaptam, Nyilasi Tibortól kezdve Gellei Imréig bezárólag sokan tolmácsolták a jókívánságaikat.

– A Baranya megyei Mázán született, a Mázaszászvári Bányászban kezdett futballozni. Ha akkor azt mondja valaki, eljut az NB I-ig, az ország legnépszerűbb csapatában lesz alapember, kinevette volna?
– Nem, sokkal inkább amolyan égi jelként fogtam volna fel. Elhivatott voltam, nagyratörő vágyaim voltak, persze különös kegy, hogy éppen a Fradi lett a csapatom.

– Kevesen tudják, alakulhatott volna a sorsa úgy is, hogy az MTK-ban mutatkozik be a legjobbak között.
– Sándor Károly, a legendás Csikar volt a példaképem, a habitusa, a játéka, a futballhoz való hozzáállása magával ragadott, miatta lettem MTK-szurkoló. Dorogon játszottam már, ifiválogatottként sok helyről kerestek, az pedig különösen sokat jelentett, hogy Csikar lejött értem Esztergomba, a kollégiumba. Én viszont akkorra már szóban elígérkeztem a Ferencvároshoz, és az adott szavamat nem változtattam meg.

– Nyilván sok emlékezetes pillanata van a pályafutásának, az egyik közülük alighanem az, amikor nem sokkal a tizen­nyolcadik születésnapja után belépett a Ferencváros öltözőjébe.
– Előttem van a pillanat: a csapat Tatán edzőtáborozik, belépek az öltözőbe, és tátott szájjal figyelem azokat a játékosokat, akiket addig csak a televízióban láttam! Nyilván volt bennem megilletődöttség, el kellett érnem, hogy befogadjanak – a pályán és emberként egyaránt.

– Ha arra kérem, idézze fel, mi történt ezerkilencszázhetven március elsején...
– Salgótarjánban bemutatkoztam az NB I-ben, kettő-egyre nyertünk, az egyik gólunkat Kű Lajos szerezte. Van egy fényképem, éppen Szalay Miklóst szerelem, az oldalvonal mellett pedig kupacokban áll a hó. De mondok mást is! Az előző évben operáltak porccal, akkoriban az komoly beavatkozásnak számított. Ifjú titánként kiléptem, a hazaiak középhátvédje, Ferencz Gyula jól térden rúgott, és bár nagyon megijedtem, kiderült, nincs probléma, az operált térdem bírja a gyűrődést!

– Az utolsó ferencvárosi bajnokijára is emlékszik?
– Már bajnokként játszottunk Kaposváron egy-egyet. Annak a meccsnek az volt az érdekessége, hogy egészen addig Nyilasi Tibor vezette az Aranycipőért zajló versenyt, ám a bolgár Georgi Szlavkov megelőzte egyetlen találattal, miután az utolsó meccsén négyszer talált be…

– Két bajnoki cím, négy MNK-győzelem, KEK-döntő a Dinamo Kijev ellen, válogatott meccsek: lehet rangsorolni a fantasztikus eredményeket?
– És akkor azt még nem is említette, hogy az UEFA-kupában ezerkilencszázhetvenkettőben a Wolverhampton az elődöntőben vert ki bennünket! Lehetetlen rangsorolni, az első NB I-es találkozó, az első bajnoki cím vagy kupagyőzelem egyaránt csodálatos emlék.

– Érzett valamit abból, mennyire kiváltságos helyzetben van? A mai fiatalok elképzelni sem tudják, milyen lehetett az aranylabdás Albert Flóriánnal egy csapatban futballozni vagy a világválogatott Mészöly Kálmán ellen készülni.
– Rengeteget jelentett, hogy a Fradiban futballozhatok, ez mindig arra ösztönzött, hogy az értünk szurkolókat nem hagyhatom cserben. Bárhova mentünk, mindenhol szurkoltak nekünk, ez tartást adott, embert faragott belőlem, de úgy is fogalmazhatok, a Fradi világa felkészített az életre.

– Tavaly, amikor az emberiségre rázúdult a Covid, azt mondta, Balatonszemesen ragadt, várja, hogy újra mehessen mérkőzésekre. A járvány mostani szakasza mennyire borította fel az életét?
– Egyelőre nem különösebben, jövök-megyek, hiszen még nincsenek különösebb korlátozások. Tavaly novemberben enyhe tünetekkel átestem a betegségen, akkor nem mehettem ellenőrként meccsekre, azóta megkaptam a két oltást, a harmadikat várom, és nyilván most is aggódva figyelem az eseményeket.

– Nem udvariaskodom, de jó néhány évet letagadhatna, ami igaz arra a korábbi kollégájára, barátjára is, aki ugyancsak az elmúlt héten ünnepelt. Tudja kiről van szó, ha azt mondom, ketten együtt alig száznegyvenöt évesek?
– Csak nem Csank Jánosra gondol? Remek a viszonyunk, szoktunk találkozni, beszélgetni, tagadhatatlanul jól tartja magát. Az Isten éltesse őt is még nagyon sokáig!