MLSZ: vizsgálatot indítottak Bognár György kritikája miatt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 17:39
null
Bognár György szavait meghallották – ám nem biztos, hogy úgy, ahogyan azt remélte (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága vizsgálatot rendelt el Bognár György, a Paksi FC vezetőedzőjének nyilatkozata miatt. Emlékezetes, a szakember a Ferencvárostól elszenvedett 3–1-es vereség után kritizálta a játékvezető, valamint a videobíró közreműködését.

 

Emlékezetes, a paksiak vezetőedzője, Bognár György nagyon dühösen értékelt a hétvégi, Ferencváros elleni 3–1-es vereség után.

„Jó felfogásban játszottunk, ami ma bennünk volt, azt kiadtuk magunkból. Ma sem kaptunk egyenlő bánásmódot, VAR ide, VAR oda. A tizenegyes rendben volt, a les az les. De hogy lehet belenyúlni a hetvenedik percben egy ilyen sárga lappal, aminél az is kétes, hogy egyáltalán szabálytalan volt-e, de szándékosság biztosan nem volt. Ez a meccs négy-három lehetett volna valakinek, ha hagynak minket játszani. Azért vagyok dühös, mert az első félidőben Civicet és Besicet is két sárga lappal ki lehetett volna állítani, de a bíró odament, és a fülem hallatára azt mondta: ez volt az utolsó. A Szélpálnak miért nem az volt az utolsó?! Össze-vissza, manipuláltan húzgálják a vonalakat a játékosok lábánál, amikor nem is a láb a leshatár. Jó lenne tanulni az eddigi hibákból. Ezért gratulálok a csapatomnak: nem érdemeltünk volna vereséget. Nem alszom nyugodtan, mert nagyon fáj, hogy nem vagyunk egyenlően elbírálva. A Ferencváros mindig élvez némi előnyt, még így is, hogy vissza lehet nézni az eseteket.”

Ahogy arra számítani lehetett, a fegyelmi bizottság nem ment el szó nélkül Bognár György értékelése mellett – igaz, a nyilatkozatai miatt az előző idényben többször is eltiltott szakember esetében fegyelmi határozat egyelőre nem született. Jelen állás szerint a „Az NB I 8. fordulójában lejátszott Paks–FTC mérkőzéssel kapcsolatban a feb elnöke vizsgálatot rendelt el a hazai csapat vezetőedzőjének mérkőzés utáni nyilatkozatában elhangzottakkal kapcsolatban.”

A fegyelmi határozatok közül az is kiderül, a Ferencváros NB III-ban szereplő B-csapatából kiállított Boli, valamint a Fehérvár elleni rangadó első félidejében második sárga lappal leküldött DVSC-kapitány, Dzsudzsák Balázs esetében is az automatikus, határozat nélküli egymeccses eltiltás lépett életbe.

További részletek itt!

Legfrissebb hírek

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Bognár György Ormai László-díjat vehet át

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 11:00

Négy meccsre tiltották el a brutálisan szabálytalankodó csákvári játékost

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 10:24
Ezek is érdekelhetik