MK: a Fradi hét gólt szerzett, továbbjutott a Vasas is

Vágólapra másolva!
2021.10.27. 15:21
A labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójában a rekordgyőztes Ferencvárosi TC 7–0-ra nyert a Pest megyei I. osztályban szereplő VSK Tököl vendégeként. Az NB II-es Vasas 1–0-s győzelmet aratott az NB III-as Jászberényi FC otthonában.

A Tököl–FTC mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat!A Tököl–FTC mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat!

A maradék két megyei osztályban szereplő csapat is búcsúzott a Magyar Kupától: a Pest megyei Tökölt a Ferencváros ejtette ki, a Csongrád-Csanád megyei Szegedi VSE-t pedig 2–0-ra legyőzte a Ceglédi VSE.

A NB III Keleti csoportjában a kilencedik helyen álló Jászberény szoros csatában kapott ki az NB II-ben a feljutásért küzdő Vasastól hazai pályán. A fővárosi együttes gólját az MTK-val 2012-ben döntőt játszó Balajti Ádám szerezte, akinek ez volt az első találata a 2021–2022-es idényben.

A másodosztályú Békéscsaba szűk fél óra alatt három gólt szerzett az NB III-as ESMTK ellen, ám a budapesti gárda a második félidőre egygólosra csökkentette a hátrányát. Az Előre a hajrában eldöntötte a találkozót, így bejutott a legjobb 16 közé.

Hosszabbítás döntött két harmadosztályú csapat, a Nagykanizsa és a Tatabánya összecsapásán. A hazaiak a 101. percben szerzett góllal jutottak tovább.

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Jászberényi FC (III.)–Vasas FC (II.) 0–1
(Balajti 38.)
ESMTK (III.)–Békéscsaba 1912 Előre (II.) 2–4
(Soós B. 48., 56., ill. Gránicz 8., 20., Ilyés T. 26., Pantovics 80.)
VSK Tököl (megyei I.)–Ferencvárosi TC 0–7
(Zubkov 13., 42., Uzuni 15., 19. – mindkettőt 11-esből, Zachariassen 26., 45., Mak 83.)
Szegedi VSE (megyei I.)–Ceglédi VSE (III.) 0–2 (Szabó R. 69., Papp Gy., 81.) – Kiállítva: Taci (63., SZVSE), Kihagyott 11-es: Takács K. (91., Cegléd)
FC Nagykanizsa (III.)–Tatabánya SC (III.) 1–0 (Béli 101.) – hosszabbítás után

KÉSŐBB
17.00:
Kisvárda Master Good–MTK Budapest
17.00:WKW ETO FC Győr (II.)–Puskás Akadémia FC

18.00:Szombathelyi Haladás (II.)–Gyirmót FC Győr
18.00:Budafoki MTE (II.)–Újpest FC
18.00:Kecskeméti TE Hufbau (II.)–Debreceni VSC
18.00:Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.)–Mezőkövesd Zsóry FC
18.00:Aqvital FC Csákvár (II.)–Pécsi MFC (II.)

19.30:Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)

A Kazincbarcika–Diósgyőri VTK mérkőzést október 28-án, csütörtökön (19.30 óra), a BVSC-Zugló–Mol Fehérvár és a III. Kerületi TVE–Paksi FC találkozót november 3-án (12.30 óra) rendezik

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
9 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
14 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik