Mezőkövesd: közülük kerülhet ki Pintér Attila utódja

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 06:43
null
A Mezőkövesd még nem találta meg Pintér Attila utódját, egyelőre Tóth László készíti fel a csapatot (Fotó: Nemzeti Sport)
Hétfőn közös megegyezéssel bontott szerződést a Mezőkövesd Zsóry Pintér Attilával, utódja még nincs – kedden Tóth László szakmai igazgató irányításával edzett a csapat.

Alig lépett ki Pintér Attila a mezőkövesdi stadion ajtaján, máris röpködni kezdtek a nevek, ki lehet a tabella 10. helyén álló csapat új vezetőedzője: Supka Attila, Feczkó Tamás, Csizmadia Csaba, valamint Ifjabb Szergej Kuznyecov szerepvállalásáról lehet(ett) hallani.

Ehhez képest a kedd délelőtti és délutáni edzést Tóth László szakmai igazgató és Horváth Tamás edző irányította. A szakmai igazgató visszatérése figyelmet érdemlő, hiszen korábban volt rálátása és beleszólása is az első csapatnál végzett szakmai munkába, ám Pintér Attila kinevezése után – a vezetőedző kérésére – már nem. Ez feszültséget is generálhatott, ami a gyengébb szereplés hatására fel is erősödhetett, viszont az edzőváltás után új helyzet állt elő. Igaz, azt nem tudni, Tóth László meddig vezeti az edzéseket, és hogy a jövőben ő állítja-e össze a bajnoki meccsekre a kezdőcsapatot. Ami viszont biztos, a vezetőedzővel közös megegyezéssel szakító vezetőség hétfő este ülésezett, csakhogy mint Tállai Andrástól, a Mezőkövesd Zsóry elnökétől megtudtuk, egyelőre nem született döntés arról, hogy ki irányítja a szakmai munkát a jövőben.

Legfrissebb hírek

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
15 órája

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
19 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
20 órája

Az aranyköpés, amelyből könyvcím lett és az elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
23 órája

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:01
Ezek is érdekelhetik