– Milyen volt az élet gyerekként Tégláson?
– Izgalmas! Valahogy sosem unatkoztunk. Visszagondolva leginkább a szabadság érzése maradt meg bennem. Bármikor felpattantam a biciklire, vagy lábamra húztam a görkorcsolyát, és indultam a másik utcába játszani. Télen kimentünk a közeli erdőbe, méretes dombok is voltak, nagyokat szánkóztunk. Ahogy mondani szokták: jöttünk, mentünk, közlekedtünk!
– Igaz, hogy a nagyszülei házával szemben laktak?
– Amikor megszülettem, még nagymamámék házába vittek haza, édesanyámék később kezdtek építkezni – velük szemben.
– Na jó, de mit keresett a Degenfeld-kastélyban?
– Nem volt messze az iskolától, alsó tagozatos koromban gyakran átszöktünk oda. Délutánonként, amikor a napköziben nem figyeltek eléggé a nevelők, kilógtunk. Előbb az erdőbe bújtunk el, majd bementünk a kastély területére. Próbáltuk felfedezni a zegzugos részeket, a lelakatolt ajtók mögé valahogyan belesni. Amolyan tiltott terület volt ez nekünk, naná, hogy izgatott bennünket, mi lehet odabent.
Különleges pályaív Sigér Dávidé. A debreceni születésű futballista Tégláson kezdte a labdarúgást, fiatalon a DVSC-be került. Az első csapatban nem jutott szóhoz, többször szerepelt kölcsönben Tégláson, Létavértesen, Mezőkövesden és Balmazújvárosban. Utóbbi helyen hamar alapember lett, később csapatkapitánya is volt a csapatnak, 2017-ben pedig második helyen zártak az NB II-ben, a klub így története során először jutott fel az élvonalba. Sigér Dávid teljesítménye a Ferencváros érdeklődését is felkeltette, 27 évesen igazolta át zöld-fehér klub. |
– Tégláson néhány ezren laknak, olyan hely, ahol kis túlzással mindenki ismer mindenkit?
– A szüleim, akik ott élnek, szinte mindenkit ismernek. Én viszonylag hamar elkerültem otthonról, általános iskolába még Tégláson jártam, ám utána Debrecenbe költöztem, a Loki utánpótlásába is átkerültem. Szép időszak volt az is.
– Ha már a múlt... Néha nem érzi úgy magát, mint egy népmesei hős, aki elindult a fővárosba szerencsét próbálni, és meghódította a király lányát?
– Nem véletlen ez a hasonlat. Magam is érzek párhuzamot a kettő között. Aki ismer, tudja, milyen sokat dolgoztam azért, hogy idáig eljussak. Becsületesen melóztam, és mindent megtettem, hogy a csúcsra érjek. És ami szerintem legalább ilyen fontos, értékelem is, ahová eljutottam.
– Mikor járt először Budapesten?
– A legtöbbször fülig érő szájjal látni a kamerák előtt. Mindig is ennyire pozitív személyiség volt?
– A jókedvemmel sosem volt probléma. Mindig is szerettem a társaság középpontjában lenni, viccelődni, poénkodni.
– Könnyen barátságot köt, vagy nehezen nyílik meg?
– Ezzel sem volt gondom soha. Igazi barátom kevés van, ismerősöm – olyan, akivel tartom a kapcsolatot – annál több. A legtöbbjüket a futball által ismertem meg, olyan is volt, akit már korábban ismertem, és csak később lett csapattársam. A barátaim tudják, aki igazán közel áll hozzám, bármikor számíthat rám.
– Most, hogy a sérülése miatt hosszú hónapokra kidőlt a sorból, ők is tartják önben a lelket?
– Eleinte nehezen törődtem bele, hogy elszakadt a keresztszalagom, megbarátkozni azóta sem tudtam a ténnyel, de elfogadtam. Rossz volt látni, hogyan épül le az izomzatom. De a legrosszabbon túl vagyok! A nyolcból két hónap már eltelt, innentől az a része jön a rehabilitációnak, amit egyre inkább élvezhetek. Elhagyhattam a mankómat is, egyre többet mozoghatok. A napokban már erősítő programot is elkezdtem, ami az izomzat helyreállításához szüksége. Végre kerékpározhatok és úszhatok is.
– Mindig ennyire kitartó típus volt?
– Igen. Éppen ezért lehetek most itt a Fradiban. A felépülésemet sem veszem félvállról, a visszatérést biztosan nem fogom sürgetni, mindent lelkiismeretesen végigcsinálok.
– Két éve nyáron házasodott meg. Budapesten volt a szertartás?
– Odahaza. Számomra még mindig Téglás az otthon, az esküvőt ott tartottuk. A buli, a lakodalom már Debrecen mellett volt, a párommal, Zsuzsival sosem felejtjük el azt a napot.
Sigér Dávid gyerekkorában gyakran megfordult a téglási Degenfeld-kastélyban, azt azonban ő is meglepve hallgatta, hogy annak idején Téglás első sporttelepét az impozáns épületet körülvevő parkból választották le. Itt épült meg a labdarúgó-, a röplabda-, valamint a kézilabdapálya is, az első időkben az öltözőt az egyik pincében alakították ki, innen futottak a csapatok a mérkőzés helyszínére. A 18-19. században élénk szellemi élet folyt a kastélyban, gyakori vendég volt itt Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, de megfordult a falai között gróf Széchenyi István is. |
– Tavaly novemberben megszületett a kisfiuk, Áron. Kiveszi a részét a napi teendőkből?
– Abszolút. Kifejezetten élvezem a helyzetet. Zsuzsi gyakran meg is dicsér, hogy milyen rutinos apuka vagyok. A fürdetésből, öltöztetésből, etetésből is kiveszem a részem. Minden pillanat megható, amikor apaként ránézek a fiamra. Sőt, nekem már az is megható volt, amikor megtudtam, hogy apuka leszek. Ebből a szempontból érzékeny ember vagyok...
– Igaz, hogy ön választotta a nevet?
– Négy-öt névben gondolkoztunk, s a feleségem rám hagyatkozott a döntésnél. Én pedig ragaszkodtam az Áronhoz.
– Olykor az öltözőben is téma a gyereknevelés?
– Nemcsak a Fradiban, a baráti körömben is több helyen született kisbaba az elmúlt időszakban, úgyhogy testközelből szerezhetünk tapasztalatokat. Természetesen a csapaton belül is téma a szülői szerep, a gyereknevelés, amiket mesélnek a többiek, azokból a történetekből is sokat lehet tanulni. Apának lenni a világ legjobb érzése. Most már nem tudnám elképzelni magunkat nélküle. Áronnal teljes az életünk.