
Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy még dúlnak benne az érzelmek.
„Eléggé dühös vagyok. Emberhátrányban, a hosszabbítás perceiben megszereztük a vezetést, és mégsem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Mivel a másik oldalon álltam, nem láttam pontosan, mi történt Branko Pauljevics kiállításánál, de azóta visszanéztem videón és a játékvezetővel is beszéltem, aki azt mondta, hogy visszanézték az esetet a VAR-ral és egyértelmű piros lap volt. Nem tudom, mióta piros lap, ha egy játékos csak felemeli a kezét. Ezt nem tudom megítélni. Amíg tizenegyen voltunk a pályán, addig a Zalaegerszegnek egyetlenegy tiszta lehetősége nem volt, miközben előttünk akadtak lehetőségek. De lustaságból, elkényelmesedésből adódóan nem született meg a második találatunk. Persze 1–0-ra is meg lehet nyerni egy mérkőzést, de miután tíz emberre fogyatkoztunk, visszahoztuk a ZTE-t a játékba. Egyébként én ezzel a döntetlennel ki tudtam volna egyezni, viszont jött az a gyönyörű kontra az utolsó percben, nekünk ott le kellett volna zárni ezt a mérkőzést 2–1-re. Ez fáj a legjobban, hogy akkor nem voltunk elég okosak, nem védekeztük ki azt az utolsó átlövést. Hibát követtünk el, emiatt meg kell elégednünk a döntetlennel, amely helyett lehetett volna győzelem is, és három pont.”
A sérülésből éppen csak visszatérő Junior Tallo a lecserélése után jegelte a combját. A vezetőedző elmondta, közös döntés volt, hogy a játékos a szünet után nem lép már pályára, nem akartak kockáztatni. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy újabb kényszerpihenő vár-e rá.
Végül reményét fejezte ki, hogy jövő hétvégén győzelemmel zárják a Tiszakécske elleni Magyar Kupa-mérkőzést, s ebből energiát tudnak meríteni a Fradi elleni derbire.
Waltner Róbertnek, a ZTE vezetőedzőjének felemás érzései voltak a mérkőzés után.
„Nem vagyok elégedett. Pedig lehet, annak kellene lennem, hogy a végén sikerült ikszre hozni a mérkőzést. De így nem. Kiegyenlítettünk, emberelőnyben voltunk, próbáltunk nyomást gyakorolni az Újpestre, átálltunk négy-négy-kettőre, támadókat hoztam be, jobbhátvédnek is egy középpályást raktam be. Aztán az Újpest kontrából lőtt egy nagyon szép gólt – ez az ő részükről dicséretes, a miénkről pedig nagyon nagy hiba. Stabilizálni kell a védekezésünket, mert megint kaptunk két gólt. Igaz, mi is rúgtunk kettőt, múltkor a négy sem volt elég, most a kettő sem. Aminek örülök, hogy 2–1 után sem adtuk fel, mentünk előre és kiegyenlítettünk, de sajnos ezzel nem vagyok elégedett. Én végig hittem abban, hogy meg tudjuk nyerni ezt a meccset.”
Kitért arra is, miért cserélte le Zimonyi Dávidot a 33. percben.
„Többet vártam tőle, az edzésen jól dolgozik, de ma valahogy elveszett elöl, nem tudta megtartani a labdát. Hasznos játékos, kedvelem, de nekem a csapat érdekeit kell néznem. A csapat pedig azt kívánta meg, hogy Koszta Márk felmenjen ékbe, és behozzak egy szélsőt. Zimonyit is kipróbáltam már a szélen, de ő nem szélső, hanem csatár. Egyébként a helyére beálló Milovanovikjtól is többet vártam. Babatira lett volna szükség, de megsérült, ahogy Bobál és Grezda is, pedig valószínűleg kezdőként számítottam volna rájuk.”
LABDARÚGÓ NB I6. FORDULÓ
Újpest FC–Zalaegerszegi TE2–2(Beridze 13., Bjelos 90+2., ill. Koszta 82., Spoljaric 90+3.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,1308néző.Vezette:Solymosi
Kiállítva:Pauljevics (68. – Újpest)
HELYSZÍN | JÁTÉKVEZETŐ | NÉZŐSZÁM | |
Szeptember 10., péntek | |||
Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr 5–0 | Debrecen,Nagyerdei Stadion | Andó-Szabó Sándor | 3089 |
Szeptember 11., szombat | |||
Budapest Honvéd–Ferencváros 0–1 | Budapest,Bozsik Aréna | Karakó Ferenc | 4046 |
Paks–MTK Budapest 3–2 | Paks,Paksi FC Stadion | Berke Balázs | 1175 |
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 2–2 | Mezőkövesd,Városi Stadion | Bognár Tamás | 800 |
Szeptember 12., vasárnap | |||
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–1 | Felcsút,Pancho Aréna | Farkas Ádám | 500 |
Szeptember 13., hétfő | |||
Újpest FC–Zalaegerszegi TE 2–2 | Budapest, Szusza Ferenc Stadion | Solymosi Péter | 1308 |
1. Kisvárda | 6 | 5 | – | 1 | 10–5 | +5 | 15 |
2. Paksi FC | 6 | 3 | 1 | 2 | 17–13 | +4 | 10 |
3. Ferencvárosi TC | 4 | 3 | – | 1 | 10–5 | +5 | 9 |
4. Puskás Akadémia | 5 | 3 | – | 2 | 7–9 | –2 | 9 |
5. Mol Fehérvár | 5 | 2 | 3 | – | 8–6 | +2 | 9 |
6. Debreceni VSC | 6 | 2 | 2 | 2 | 17–12 | +5 | 8 |
7. Mezőkövesd | 6 | 2 | 2 | 2 | 9–12 | –3 | 8 |
8. MTK Budapest | 6 | 2 | 1 | 3 | 8–9 | –1 | 7 |
8. Budapest Honvéd | 6 | 2 | 1 | 3 | 8–9 | –1 | 7 |
10. Zalaegerszegi TE | 6 | 1 | 2 | 3 | 9–13 | –4 | 5 |
11. Újpest FC | 6 | – | 3 | 3 | 8–11 | –3 | 3 |
12. Gyirmót FC Győr | 6 | – | 3 | 3 | 3–10 | –7 | 3 |