Magyar Kupa: Tökölre utazik az FTC, Budafokra a címvédő Újpest

Vágólapra másolva!
2021.09.19. 20:54
null
Még 32 csapat reménykedhet abban, hogy 2022 tavaszán magasba emelheti a Magyar Kupa trófeáját (Fotó: Török Attila)
A megyei első osztályban szereplő Tököl fogadhatja a Ferencvárost a labdarúgó Mol Magyar Kupa 4. fordulójában. A címvédő Újpest FC a másodosztályú Budafokkal találkozik a legjobb 16 közé kerülésért. Két élvonalbeli csapattól biztosan elbúcsúzunk, mivel a ZTE a Honvéddal, a Kisvárda az MTK-val találkozik. Az is eldőlt, lesz NB III-as csapat a nyolcaddöntőben.

 

A forduló hivatalos játéknapja: október 27., szerda.

A párharcok – ahogyan a két éve megújult kiírás szerint minden párharc – egy meccsen dőlnek el. Alapesetben az alacsonyabb osztályú klubok a házigazdák, osztályegyenlőség esetén a korábbi fordulókban lejátszott kevesebb hazai meccs dönt, míg ha ez sem rangsorolna, úgy a két csapat közül elsőként kisorsolt együttes a pályaválasztó.

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ
A LEGJOBB 16 KÖZÉ KERÜLÉSÉRT

Szombathelyi Haladás (II.)–Gyirmót FC Győr
Jászberényi FC (III.)–Vasas FC (II.)
Budafoki MTE (II.)–Újpest FC
ESMTK (III.)–Békéscsaba Előre (II.)
Kisvárda–MTK Budapest
FC Nagykanizsa (III.)–Tatabányai SC (III.)
BVSC-Zugló (III.)–Mol Fehérvár FC
Kecskeméti TE (II.)–Debreceni VSC
Szeged-Csanád GA (II.)–Mezőkövesd-Zsóry
ETO FC Győr (II.)–Puskás Akadémia
III. Kerületi TVE (II.)–Paksi FC
FC Csákvár (II.)–Pécsi MFC (II.)
Szegedi VSE (megyei I.)–Ceglédi VSE (III.)
Zalaegerszegi TE FC–Bp. Honvéd
Kazincbarcika (III.)–Diósgyőri VTK (II.)
Tököl (megyei I.)–Ferencváros

Legfrissebb hírek

Döntött kérői közül Xavi Simons; egyelőre nem távozna az MU kapusa – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Kisvárdai bravúr Újpesten, a szabolcsiak elvitték a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 22:15

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10
Ezek is érdekelhetik