FTC: Marko Marin a zöld-fehéreknél folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.09.18. 12:07
null
Marko Marin a zöld-fehéreknél folytatja (Fotó: fradi.hu)
Amint a Nemzeti Sport előre jelezte, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szerződtette a 16-szoros német válogatott Marko Marint – adta hírül a fradi.hu.

 

A Nemzeti Sport értesülései szerint az elmúlt hetekben menedzserek több magyar klubnak is beajánlották a legutóbb az al-Ahli Szaudi FC kölcsönjátékosaként az ugyancsak szaúdi al-Raednél szereplő Marko Marint, aki végül a Ferencváros ajánlatát fogadta el.

A régi Jugoszláviában született Marin Németországban lett profi labdarúgó, a Werder Bremenben 116 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett és 35 gólpasszt adott. 2012-ben a Chelsea szerződtette (16 tétmeccsen 1 gól és 1 gólpassz volt a mérlege a londoniaknál), majd többször kölcsönadták, szerepelt a Sevillában (30, 2, 7) és a Fiorentinában (4, 2, 0) is. Tavaly januárban a Crvena zvezdától került 2.25 millió euróért az al-Ahlihoz, ám sajtóhírek szerint a szaúdi klub jelentős összeggel tartozik neki, ezért távozott, így nyár óta szabadon igazolható volt.

A német válogatottban 2008 és 2010 között 16 alkalommal lépett pályára, egy gólt szerzett, két gólpasszt adott, az egyik gólpasszt éppen Magyarország ellen jegyezte a 2010-ben, Budapesten 3–0-ra megnyert felkészülési meccsen. Két találkozón, az ausztrálok és a szerbek ellen játszott a 2010-es világbajnokságon is, melyen a németek bronzérmet szereztek. Legutóbb csaknem 11 évvel ezelőtt, 2010. november 17-én játszott a válogatottban, a Svédország–Németország (0–0) felkészülési mérkőzésen.

NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Muhamed Besic (bosnyák, Everton – Anglia, szabadon igazolhatóként), Zseljko Gavrics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Stjepan Loncar (bosnyák, HNK Rijeka – Horvátország), Marko Marin (szerb-német, al-Ahli Szaudi FC, legutóbb kölcsönben al-Raed – Szaúd-Arábia, szabadon igazolhatóként), Ryan Mmaee (belga-marokkói, AEL Limassol – Ciprus), Kristoffer Zachariassen (norvég, Rosenborg BK – Norvégia)
Kölcsönbe érkezők: Marijan Cabraja (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők: Csontos Dominik (Soroksár), Ammar Ramadan (szír, Soroksár), Szánthó Regő (ZTE FC), Szécsi Gergő (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szücs Adrián
Távozók:
Derekas Zoltán (soroksári kölcsön után Mezőkövesd), Gróf Dávid (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Ihor Haratin (ukrán, Legia Warszawa – Lengyelország), Marcel Heister (horvát-német, Mol Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Isael (Isael da Silva Barbosa, brazil, Umm Szalal – Katar, szabadon igazolhatóként), Lovrencsics Gergő (Hajduk Split – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Takács Zsombor (soroksári kölcsön után BVSC-Zugló)
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, Lech Poznan – Lengyelország), Csonka András (budafoki kölcsön után Gyirmót FC Győr), Gera Dániel (Puskás Akadémia FC), Hajdú Roland (Dorog), Iyinbor Patrick (Vasas), Nagy Olivér (Soroksár), Orosz Marcell (Soroksár), Redzic Damir (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
5 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

Ifjabb Dárdai Pál a Puskás Akadémiában, francia védő Debrecenben, Varga Roland Fehérváron folytatja – keddi transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
9 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik