FTC: Egy németországi szerződés nem volt opció – Marko Marin

Vágólapra másolva!
2021.09.20. 13:31
null
Marko Marin a Ferencváros edzésén (Fotó: fradi.hu)
Marko Marin élvezi az esélyesség terhét – mindez a Transfermarktnak adott exkluzív interjújából derült ki. A Ferencvároshoz szerződött német középpályás elárulta, az elmúlt években többször is kapcsolatba került a zöld-fehérekkel, az FTC sportigazgatójának, Hajnal Tamásnak pedig kulcsszerepe volt abban, hogy most össze is jött a megállapodás. Az interjúból az is kiderült, meddig szól a 16-szoros válogatott labdarúgó szerződése az Üllői útiaknál.


„Ha nem találtam volna megfelelő ajánlatot, az opcióim közt lett volna a visszavonulás – árulta el Marin a Transfermarkton megjelent beszélgetésben –, de kellően fittnek és erősnek éreztem magamat a folytatáshoz, egyszerűen korai lett volna, hogy felhagyjak a sporttal. Szóval viszonylag korán eldőlt, hogy a karrierem befejezését hátra fogom sorolni a lehetőségeim között. Magyarország mellett más országokból is voltak opciók, német klubokkal viszont nem volt kapcsolatom.”

Marin az előző idényben Szaúd-Arábiában futballozott, előbb az al-Ahli Szaudi FC, majd kölcsönben al-Raed játékosa volt. Szerződése lejártával szabadon igazolható játékosként került Budapestre.

„Időről időre kapcsolatba kerültünk a Ferencvárossal az elmúlt években. Tradicionális klubról van szó, a legnagyobbról az országban, amely zsinórban harmadik éve az európai kupasorozatoknak is résztvevője. Sajnálom, hogy az El-csoportkörnek nem lehetek részese ebben az évben, de remélem, hogy a tavaszt is megéli a csapat a sorozatban, és így az idény második felében már én is a keret tagja lehetek.”

Marin Szaúd-Arábiában futballozott legutóbb (Fotó: AFP)
Marin Szaúd-Arábiában futballozott legutóbb (Fotó: AFP)

S hogy miért választotta az FTC-t a lehetőségei közül?

„A bajnokságban rengeteg az új stadion, a csapat infrastruktúrája pedig végtelenül profi. Hajnal Tamás a sportigazgató, őt senkinek sem kell bemutatnom a Bundesligában. Ő lépett velem kapcsolatba, teljesen meggyőzött. A Ferencvárosnál nagyszerű munkát végeznek, és azt is meg kell jegyeznem, a szurkolók fantasztikusak errefelé. A német átlaghoz hasonlítva a stadion kisebb, de így is hangulatos.”

Bár a Ferencváros hivatalos kommunikációjából kimaradt, a Transfermarktnak adott interjúból kiderül, Marin egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá az NB I-es címvédőnél.

„Hasonló helyzetben találtam magam itt, mint Belgrádban voltam – ott is minden mérkőzésen mi voltunk az esélyesek. Nyomás van rajtunk, bajnoki címet kell szerezzünk. És a céljaink között van az is, hogy a következő idényben sikerrel vegyük a Bajnokok Ligája selejtezőit” – tette hozzá Marin.

Marin szerint a Crvena zvezdánál és a Ferencvárosnál hasonló nyomással kell megküzdeni (Fotó: AFP)
Marin szerint a Crvena zvezdánál és a Ferencvárosnál hasonló nyomással kell megküzdeni (Fotó: AFP)

A német középpályás több személyes részletet is elárult, például kiderült, hogy légiós évei alatt angolul és spanyolul is kiválóan megtanult, emellett természetesen németül, s az egykori Jugoszlávia területén születettként szerbül is beszél. „Az Olympiakosznál töltött két évem alatt sajnos nem sikerült megtanulnom görögül” – viccelődött. Arról is beszélt, legtöbb csapatánál – a Ferencváros már a 12. klubja, Magyarország pedig a 10. ország, ahol megfordul – az angol volt az öltöző hivatalos nyelve, a kommunikáció miatt pedig az FTC-nél sem aggódik.

„Még mindig örömömet lelem a futballban, nyerni akarok, címeket szerezni. Fiatalabb játékosként nagy nyomást éreztem magamon, manapság, családos emberként ez már nincs így. Jobban élvezem most a játékot” – tette hozzá Marin, aki a Chelsea-vel és a Sevillával is Európa-liga-győztesnek mondhatja magát, és a fiatalon a Werder Bremen és a Borussia Mönchengladbach színeiben lejátszott meccseire, vagy épp a Crvena zvezdával elért BL-csoportkörös szerepléseire egyaránt büszke.

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
3 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
4 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
17 órája

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
20 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
22 órája

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:40

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:36
Ezek is érdekelhetik