NB I: szurkolói rendzavarások miatt megbüntették az Újpestet

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 18:19
null
Szurkolói rendzavarások miatt megbüntették az Újpestet (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága szurkolóinak rendzavarásaiért pénzbüntetéssel sújtotta az Újpest FC-t – derült ki az augusztus 31-i fegyelmi határozatokból.

 

Az MLSZ az indoklás szerint „összevont eljárás alapján az Újpest FC-t, a Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd elleni hazai, valamint a DVSC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésein szurkolóinak rendzavarásaiért (pirotechnikai eszközök használata, valamint megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása) és mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.”

Az éllovas Kisvárda Mezőkövesd ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen kiállított játékosa, Hej Viktor egymeccses eltiltásban részesült.

Az MLSZ végezetül kitért arra is, hogy az NB I 5. fordulójában lejátszott FTC–DVSC mérkőzéssel kapcsolatban a fegyelmi bizottság mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárást indított szurkolói rendzavarások, köztük pirotechnika-használat miatt. A szurkolói cselekményeket a fegyelmi bizottság a későbbiekben tárgyalja.

Legfrissebb hírek

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46

Egy nap alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–örmény vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.23. 13:52

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

NB I: csökkent a legnagyobb és a legkisebb költségvetésű klubok közötti különbség

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 10:44

Mol Magyar Kupa: méltatlankodnak a kis csapatok, oda a biztos pályaelőny

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:03

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezőjére

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:50

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10
Ezek is érdekelhetik