MTK: a korábbi U-válogatott középpályás Dániába igazolt

M. D., P. K.M. D., P. K.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 12:15
null
Prosser Dániel (balra) Dániába igazolt (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport Online információi szerint Prosser Dániel, az MTK labdarúgója a dán élvonalbeli SönderjyskE együttesében folytatja a pályafutását. A skandináv klub csütörtök kora délután be is jelentette a futballista szerződtetését.

A SönderjyskE közleménye szerint Prosser az idény végéig kölcsönbe érkezett, a 17-es mezt viseli majd, és az együttes a szerződésben meghatározott nem nyilvános összegért jövő nyáron végleg megvásárolhatja őt.

A dán klub vezetőedzője Michael Boris, aki az MTK-nál már dolgozott együtt Prosserrel.

A 27 éves, korábbi utánpótlás-válogatott középpályás 2020 januárjában igazolt az MTK-hoz, azóta összesen 40 bajnoki mérkőzésen (hét NB II-es és 33 NB I-es találkozón) lépett pályára kék-fehér színekben.

A SönderjyskE az előző idényben a nyolcadik helyen végzett a tizenkét csapatos dán élvonalban, a mostani szezonban hat forduló után a 10. pozíciót foglalja el a tabellán, úgy, hogy a legutóbbi négy mérkőzésén kikapott. A kék-feketék a hétvégén (vasárnap 14 órától) a hetedik helyezett Viborgot fogadják, Prosser akár már ezen a meccsen pályára léphet, ha addig rendeződnek a papírjai.

Dán sajtóértesülések szerint a 2004-ben alapított egyesület az elmúlt hetekben a Paksi FC gólkirálya, Hahn János iránt is érdeklődött, de az ő szerződtetésére a DAC-tól megvásárolt Abdulrahman Taiwo érkezése után jelentősen csökkent az esély.

Prosser Dániel már alá is írta jövő nyárig szóló kölcsönszerződését (Fotó: soenderjyske.dk)
Prosser Dániel már alá is írta jövő nyárig szóló kölcsönszerződését (Fotó: soenderjyske.dk)
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
7 órája

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
Tegnap, 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
Tegnap, 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
Tegnap, 9:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik