MLSZ: a Honvéd és a DVSC pénzbüntetést kapott szurkolói rendzavarás miatt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 11:12
null
Szurkolói rendbontás miatt büntetett az MLSZ (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága pénzbüntetésben részesítette az NB I-ben szereplő Budapest Honvédot és a Debreceni VSC-t. A másodosztályú Siófok szektorbezárást kapott szurkolói rasszista megnyilvánulása miatt.

 

„A FEB összevont eljárás alapján két sportszervezetet, a Honvédot a DVSC és a Paks elleni hazai és az Újpest elleni idegenbeli bajnoki mérkőzései kapcsán a szurkolói által elkövetett rendzavarásaiért, valamint a DVSC-t, a Honvéd elleni idegenbeli és az Újpest elleni hazai bajnoki mérkőzései kapcsán a szurkolói által elkövetett rendzavarásaiért és mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért pénzbüntetésben részesítette” – áll az mlsz.hu közleményében.

A Debreceni VSC a hivatalos honlapján jelezte, kétmillió forintot kell fizetnie büntetésként. A hajdúsági klub közölte, vizsgálja a fellebbezés lehetőségeit.

A szövetség tájékoztatójából az is kiderült, hogy az NB II-es Siófoknak a következő hazai bajnoki találkozóján le kell zárnia az F-szektort a nézők elől, mert a Vasas elleni meccsen szurkolói rasszista módon nyilvánultak meg.

A fegyelmi bizottság augusztus 25-i határozatait ide kattintva elolvashatja!

Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12
Ezek is érdekelhetik