ZTE: Waltner Róbert megsérült a csapat edzésén

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 15:44
null
Waltner Róbert a ZTE egy korábbi edzésén (Fotó: Zalai Hírlap/Katona Tibor)
Waltner Róbert vezetőedző egy rossz mozdulatot követően súlyos boka- és saroksérülést szenvedett a ZTE szerdai edzésén – tudtuk meg a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE hivatalos honlapjának közleményéből.

 

Waltner Róbert a súlyos sérülés ellenére levezényelte a csütörtök délelőtti edzést, ugyanakkor csapata elkövetkezendő néhány meccsén gipszben lesz a lába.

Jól érzem magam, ugyanúgy fogok dolgozni, mint eddig – idézi a klubhonlap Waltner Róbertet. – Már a mai edzésen is jelen voltam, és nem is szeretnék kihagyni egyet sem. Biztos, hogy ülni fogok a mérkőzések során, de a csapat az első.”

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
12 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:21

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:49

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:49

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21
Ezek is érdekelhetik