NB I: francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a DVSC

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 21:05
null
Deslandes a DVSC-ben folytatja pályafutását (Fotó: DVSC)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a 24 éves francia-kameruni kettős állampolgárságú belső védőt, Sylvain Deslandest.

 

A ballábas belső védő a múlt héten érkezett a DVSC telki edzőtáborába, ahol – mint már megírtuk – a Budafok és a Soroksár elleni felkészülési találkozón is pályára lépett. Mint kiderült, teljesítményével meggyőzte a klub vezetőségét és a szakmai stábot – átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd csütörtök délután aláírta a kettő plusz egy évre szóló szerződését.

A klub közleménye arról is beszámol, hogy Sylvain Deslandes Franciaországban kezdett futballozni, nem sokkal később Angliába vezetett az útja, ahol a Bury, a Portsmouth és a Wolverhampton játékosa is volt. A Wolves U21-es csapatában 34 találkozón 4 alkalommal volt eredményes. Anglián kívül a spanyol Jumillában, valamint a román FC Argesben is játszott.

A 190 centiméter magas védő a francia U16-os, U17-es, U18-as, U19-es és U20-as válogatottban egyaránt pályára lépett. Mint kiderült, már visszautazott Telkibe, hogy az új csapattársaival együtt vegyen részt az edzőtáborban.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL

Érkezők:
David Babunszki (északmacedón, Viitorul Constanta – Románia, szabadon igazolhatóként), Deczki Máté (FC Ajka, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben Veszprém), Marko Nikolics (szerb, Budafoki MTE), Sylvain Deslandes (francia, FC Arges)
Kölcsönbe érkezők: Soltész Dominik (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben FC Ajka)
Kölcsönből visszatérők*: Bényei Balázs (Debreceni EAC)?, Csősz Richárd (Kazincbarcika)?, Kundrák Norbert (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Gyönyörű Gergő

Kiszemeltek: Jaroszlav Annics (ukrán, Rubikon Kijev – Ukrajna, próbajáték), Sylvain Deslandes (francia-kameruni, FC Arges – Románia)
Távozók: Kinyik Ákos (Paksi FC), Szatmári Csaba (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók: Deczki Máté (Debreceni EAC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

*Azok szerepelnek a felsorolásban, akik az első keret tagjai voltak korábban.

Legfrissebb hírek

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
13 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
15 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
28 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
33 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik