NB I: Ausztriából igazolt magyar hátvédet a Zalaegerszeg

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 12:11
null
Majnovics Martin a Zalaegerszegi TE legújabb szerzeménye (Fotó: ztefc.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a Zalaegerszegi TE, hogy szerződtette a legutóbb a St. Pöltenben futballozó Majnovics Martint. A fiatal futballista a transfermarkt.de adatai alapján szabadon igazolható játékosként csatlakozik a zalai együtteshez.

Majnovics Sopronban kezdte a pályafutását, 2014-ben került az osztrák Mattersburg utánpótlására. Három évvel később aztán bemutatkozhatott a klub második számú együttesében, majd 2020 júniusában az első csapatnál is szerepet kapott egy Altach elleni találkozón. 2020 októberében aztán a klubváltás mellett döntött, és a szintén az osztrák Bundesligában szereplő St. Pölten játékosa lett, amely együttesnél öt alkalommal kapott lehetőséget.

A 20 esztendős labdarúgó a magyar utánpótlás-válogatottak közül az U17-es – tagja volt a 2017-es korosztályos Európa-bajnokságon hatodik helyen végző együttesnek –, az U19-es és az U21-es csapatnak is meghatározó szereplője volt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Beke Péter (Hamburger SV – Németország), Emir Halilovic (bosnyák, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Daniel Milovanovikj (északmacedón, Akademija Pandev – Észak-Macedónia), Nikola Szerafimov (északmacedón, Akademija Pandev – Észak-Macedónia), Majnovics Martin (St. Pölten – Ausztria, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Huszti András (Puskás Akadémia), Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Szabó Bence (NK Nafta – Szlovénia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Csóka Dominik
Kiszemeltek:
Távozók: Orji Chukwuma (nigériai), Könyves Norbert (Diósgyőri VTK), Sandro Semedo (portugál, lejár a szerződése), Szalai Dániel (Budafoki MTE), Szépe János (szlovákiai, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (Nyíregyháza Spartacus – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Artem Favorov (ukrán, Puskás Akadémia), Szánthó Regő (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó (lejárt a szerződése)

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
9 perce

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
16 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
18 órája

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:36

Videó: Dejan Boldor pazar gólt lőtt szabadrúgásból, majd Megyeri Balázsnak ajánlotta

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:27

Videó: elszabadultak az indulatok a Nyíregyháza–Kisvárda bajnoki hajrájában

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 18:56

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 12:10

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:40
Ezek is érdekelhetik