MTK: Olaszországból igazoltak magyar középpályást – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.07.27. 18:55
null
Kosznovszky Márk visszatért az MTK-hoz (Fotó: mtkbudapest.hu)
Az előző évadban a Parma színeiben az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A) is bemutatkozó Kosznovszky Márk az MTK-ban folytatja a pályafutását – írja a klub közleménye.

A 19 esztendős Kosznovszky Márk 2019-ben az MTK-tól – öt évadot töltött el a klub utánpótlásában – igazolt az olasz Parmához. A középpályán bevethető játékos az előző idény utolsó fordulójában a Sampdoria ellen debütált az olasz élvonalban. Mint ismert, a Parma kiesett a Serie A-ból.

„Márk a 2002-es korosztály legsokoldalúbb és az egyik legtöbbre hivatott játékosa, meggyőződésem, hogy a magyar labdarúgás jövőjének egyik játékosa lesz” – mondta el Polyák Balázs sportigazgató az MTK honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Kosznovszky Márk (Parma – Olaszország), Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK), Kocsis Bence (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Csákvár), Kovácsréti Márk (Kisvárda), James Weir (angol, FK Pohronie – Szlovákia), Ylber Ramadani (albán, BK Vejle – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Bidzilya Anton (ukrajnai, Kaposvár)?, Kapronczai Gergely (Szentlőrinc),Kovács Máté(Kazincbarcika)?, Nagy Barnabás (Szentlőrinc), Szerencsi Miklós (Dorogi FC)?,Törőcsik Péter (Szentlőrinc)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Szabó Máté(Budafok)
Távozók: Barna Szabolcs (ETO FC Győr), Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Patrick Ikenne-King (nigériai), Kanta József (visszavonult, a tartalékcsapat vezetőedzője lett), Pintér Ádám (visszavonult, az MTK másodedzője lett), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Varga Roland(al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (ismét Budafoki MTE), Biben Barnabás (III. Kerületi TVE), Bíró Bence (Pécsi MFC), Kapronczai Gergely (Budaörs), Lehoczky Roland (FC Ajka), Varga Bence (szegedi kölcsön után Kecskeméti TE), Zuigeber Ákos(dorogi kölcsön után Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
17 órája

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Villámgyors szélsőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:31
Ezek is érdekelhetik